Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai
Az az utazás... Gyalogolni az állomásig, csontig hasító szélben, álmosan, éjjel háromkor. Nincs taxi. Nem jön a busz. Nem égnek a lámpák. Még szerencse, hogy nincsen csomagunk. K. dühös. Megbánhatta már, hogy eljött? A vonat fél órát késik. A váróteremben nincs fűtés. Hidegebb van, mint künt, ráadásul büdösség is. Váróteremszag: bráha-, dédédté-, túrószag, a mosdatlan testek ápo- rodott bűze. A félhomályban eltorzulnak az arcok. Egy öreg félálomban lecsúszik a pádról a betonra. Senki nem ébreszti fel. Toporgunk. Felvillan utolsó álmom néhány részlete, újra egy épületben vagyok, mint mostanában annyiszor, és nem találom a kijáratot. Régimódi pátemoszteren zötyögök, emeletről emeletre. Valahol, egy csarnokban, éles, szúró fényben meztelen lányok táncolnak, piros karikákkal a kezükben. Bejön egy vasutas, felrugdalja az öregembert. „Meg ne fagyjék itten, nekünk!" - sziszegi az indokoltnál dühösebben, rossz magyar akcentussal. Az öreg ásít, szemét dörzsöli, remeg. Láthatólag fogalma sincs, hogy hol van, s arról sem, hogy egyáltalán hogyan került ide és miért? Rágyújt. A vasutas visszafordul és ingerülten sziszegi: „iesiti afara inmediatL.Aici fumatul e strict interzis!"2 Az öreg felemelkedik, s jobb lábát húzva imbolyog át a termen. Néhányan röhögnek, az egyik félrészeg, sísapkás fiú fityiszt mutat a vasutas felé és ő is rágyújt, de a rendfenntartó közeg már kifelé igyekszik, nem látja. „Fűtés az nincsen, de szivarozni nem szabad. Te érted eztet, Jani?" Társa kiköp a betonra. „Én nemcsak eztet nem értem. Nem értek én mán mahónap semmit..." Elfordulok. Előhúzok egy könyvet a válltáskámból, olvasni próbálok, a gyenge fényben ugrálnak szemem előtt a betűk. „A nacionalisták, vasgárdisták és burzsoák Romániájában szemem előtt öltött testet a makacs butaság és a szadiz- mus démona." Elképzelem a rinocéroszok világhírű szerzőjét, ma itt, a félhomályos, hideg és bűzlő vidéki váróteremben, vagy a fővárosban, ahová igyekszünk. Mit érezne most? Mit írt volna erről? Miféle démonok öltenek itt és most testet, a butaság és a szadizmus örökkévaló démonai mellett? Az unalomé? A félelemé? Az őrületé?... „Mi van? - kérdezi aggódva K., és felém hajol. - Rángatózik az arcod?" „Mi lenne? - legyintek. - A boldogságtól ordítani tudnék." Kimegyünk a peronra, egy perc és befut a vonat. Felszállunk az egyik első osztályú vagonba, keresünk egy üres fülkét. Rángatózni kezd a vonat, mint állítólag az előbb az arcom, aztán megindul. A villany azonnal elalszik. Sötétben vetkőzünk. A vonaton meglepő módon fűtenek. Meleg van, már-már elviselhetetlen meleg. Azonnal elalszom, álmomban egy körfolyosón kerengek, a házban egyre azt a termet keresem, ahol a meztelen lányok táncolnak, piros karikákkal a kezükben, de nem találom. Ploiesti előtt óriási csattanásra ébredek. Vonat zakatol el mellettünk, érdekes, azok a fülkék ki vannak világítva. Az egyik ablakban szőke lány áll és integet, haja röpköd az arca körül. A beszűrődő fényben, miközben tétován visszaintek, noha ezt már nem láthatja, észreveszem, hogy velünk szemben egy fehér hajú matróna szendereg. Nagyon fázhat, a melegben sem veti le a nagykabátját. Az ajtó előtt simléderes sapkás férfi áll, mint egy őrszem. Nyakam elzsibbad, óvatosan kezdem masszírozni, talán a fejforgások segítenek? Fáj a jobb térdem is, tavaly Bukarestben leugrottam egy mozgó vonatról, azóta érzékeny. Nem tudom mikor érkezhetett a fehér hajú öregasszony, és azt sem, mióta állhat az ajtónk előtt a férfi. Akár ki is rabolhattak volna. Felnézek. Fekete 56
