Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai
Legelőször azt kívánom hangsúlyozni, hogy a nyelv nem romlik, mint ahogy mostanában is (egyébként minden időben) sokan megállapítják. A nyelv - elsősorban a társadalom gazdasági, műveltségbeli stb. helyzetétől függően - állandóan alakul, változik. Csak a nyelvhasználat romlásáról beszélhetünk, azt pedig a nyelvhasználók okozzák (gondoljunk a helytelen nyelvi formákra, a felesleges ismétlésre, a durva, trágár kifejezésekre stb.) (lásd: A viszontlátásra, az az igazság, hogy... szócikkek) És felesleges a gyűlöletbeszéd is, amelyet egyébként nem meghatározni kellene, hanem elhagyni. Felesleges a sok - főleg amerikai angol - idegen szó és kifejezés. Velük kapcsolatban tudniillik „mindössze" a következő bajok vannak: nem tudjuk a pontos jelentésüket, nem tudjuk őket helyesen leírni, és rendesen kiejteni sem. (Ez természetesen csak a felesleges -* idegen szavakra vonatkozik, a szükségesekre nem!) Felesleges az olyan — manapság gyakrabban és még nyelvészektől is hangoztatott - nézet, amely szerint nincs szükség nyelvhasználati szabályra, normára. (Ezeknek a minden szabály ellen harcolóknak csupán annyit jelzek, hogy ha az ember egyedül van - mondjuk - egy szigeten, valóban nem kell alkalmazkodnia semmiféle szabályhoz, azt és úgy csinál, amit és ahogy csak akar. De ha már ketten vannak, igenis alkalmazkodnia kell mindkettőnek a másikhoz. Hát még ha nagyobb közösségről vagy egész társadalomról van szó!) 2. Összefoglalva nehéz szívvel, de meg kell mondanom: kiégett nép lettünk. A herderi jóslat mostanában válik valóra. Mert amely nemzet elveszti az identitását, az előbb-utóbb eltűnik, és vele együtt eltűnik az állam és a nép is. (Csak zárójelben utalok rá: efféle helyzetbe kerültek a XX. század húszas-harmincas éveiben a franciák, ők azonban határozottan fordítani tudtak rajta. Kérdés, mi tudunk-e.) Felmerül a kérdés: mi lehet az oka, hogy ide jutottunk? Röviden: az említett értékek vissza-, illetve kiszorulása. És ebben minket, az értelmiséget terheli nagy felelősség! Mi hozhatná meg a gyógyulást? Ismét röviden: az említett értékek érvényének visszaállítása. Szathmári István (a) felesleges ember típusa A hetvenes évek közepén vizsgáztam Elbert Jánosnál az orosz irodalom történetéből az egyetemen. Nagyon szép, de vizsgára emberfeletti nagy anyag volt: Csehov, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Goncsarov, Turgenyev s mások. S persze még a kor irodalomtörténete, történelme, filozófia- története, legalább általánosságokban, néhány kötelező olvasmány ismeretében. Én az egyetemen úgy szerettem vizsgázni, hogy (ha lehetett) nem az első vizsgaidőpontra jelentkeztem, hanem a későbbire. Az első vizsga alkalmakor is bementem, de inkább csak figyeltem. Mi a módszer, mi a szokás, milyenek a vizsgakérdések? Mondd, Elbert hogyan vizsgáztat? - szólítottam meg egy diáktársamat. Nincsenek tételek - felelte. - „Testreszabott kérdéseket ad". Nem értettem pontosan, hogyan lehet testreszabott kérdéseket adni, de ennyi, ennyit sikerült megtudnom. 54
