Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai
ellen, és a legjobb védekezés a támadás, az eredmény - mindenki körkörös támadásban van, minden tudat darázsfészek. Sok fészek kígyófészek. Sok az ember. A túlnépesedés és kísérőjelensége, az atomizálódás következtében, a sok igézetében, a túltermelési, eladási kényszer hatására, a lelki, kulturális biztosítékok kiégése miatt vesztébe rohan a világ. Olyan, mintha semmibe zúduló kőlavinát alkotnánk. A világ jelen állapota miatt sötét próféciákat hallató, kiútról beszélő hangokat elnyomja a lavina zúgása. És a legnagyobb baj, hogy aki - és ez országokra, népekre is vonatkozik - kivonja magát a sok hatalma alól, kiszáll a rohanásból vagy perifériára kerül, az a holnapot sem éri meg. Ha megérjük a holnapi, holnaputáni napot, addigra talán csoda történik. És a csoda az egyetlen esély a már nem is az emberi léptékű életre, hanem az egyszerű fennmaradásra. A csoda, az nem lenne fölösleges. Bratka László csonkítás A Babits-„összest" emelem le a polcról, pontosabban az összegyűjtött verseit abból az alkalomból, hogy a napokban megjelent a Jónás könyve angol fordításban, mégpedig az eredetivel egy fedél alatt, egy kötetben. Nem azért vettem kézbe az „összesei", hogy az eredeti szöveget összevessem a fordítással, hiszen nincs meg a kétnyelvű kötetecském, de ha még meg is volna, az angol szövegnek akkor se vehetném semmi hasznát, minthogy az angolhoz, szégyenemre, a jessz szőrön és az okén kívül nem sokat konyítok. De ha már a jó hír a kezembe adta a Babits-„összest", újraolvasom a Jónás könyvét. Mindenekelőtt arra vagyok kíváncsi, hogy régi rossz szokásom szerint mely sorokat huzigáltam alá korábbi olvasásaim közben. Például az Első rész utolsó sorát: „A víz simán gyűrűzött, mint a márvány." Bizonyára azért húztam alá, mert megragadott a kép, amit jómagam is annyiszor láthattam a tenger partján: a víznek eme sima gyűrűzése. Aztán midőn Jónás már a cethal gyomrában volt: „a hal Jónásnak fájt, Jónás a halnak." És így tovább. Természetesen a sokat idézett mondatot is megjelöltem: „vétkesek közt cinkos aki néma." Tehát - szégyenkezve jegyzem meg - tulajdonképpen nem is annyira a költő remekműve érdekelt ezúttal, mint inkább az, hogy valamikor annak idején Babitsnak melyik sora ragadott meg különösképpen. Egykori „ízlésem" ellenőrzésére voltam kíváncsi. Ezúttal nem húzom alá egyetlen sorát sem, most inkább az érdekelne, hogyan szólal meg angolul például az Első rész első versszakának utolsó négy sora, illetve ennek a szakasznak is a legutolsó sora: „futván az Urat, mint tolvaj a hóhért"? Vagy ez: „forgott a hajó, kettétört az árboc, deszkaszál nem maradt hű deszkaszálhoz" (Kiemelés: N. I.) De hiába is kíváncsiskodom, amikor nem tudok angolul. Azzal vigasztalom magam, hogy ez a vers, miként minden nagy vers, azon a nyelven a legtökéletesebb, a legnagyobb, amely nyelven megszületett. A fordító, a legavatottabb is, lever róla valamit. Az már nem a madár, mondta volt Fehér Feri barátunk, csak annak az árnyéka. De voltaképpen nem is ezekről a dolgokról akartam itt szólni, hanem arról, amit másutt már említettem, néhány 20. századi költőnk „összeséről", Szabó 42
