Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Pomogáts Béla: Háromszor Kassán
közül is sokan ismerik ezt a regényt, amely a felvidéki magyarság kálváriáját beszéli el a második világháborút követő időkből. Midőn a piros-fehér-zöld zászló, a magyar himnusz, a magyar iskolai oktatás és egyáltalán: a magyar szó tiltva volt. Tiltva volt március 15-e megünneplése is, de tudom, hogy titokban, családi körben, vagy éppen a lélek világában akkor is magasra emelkedtek az erőt adó ünnepi pillanatok. Azok a pillanatok, amelyek Petőfi és Kossuth, a forradalom és a szabadságharc történelmi emlékét emelték a köznapi tapasztalatok, az üldözöttség és az elnyomás köznapi tapasztalatai fölé. Ezek a tragikus esztendők, mi több, a kommunista zsarnokság ezekre következő fájdalmas évtizedei is mögöttünk vannak, 1848. március 15-e emléke és szellemisége mégsem fakult meg az idők során. Ellenkezőleg, talán minden azóta szerzett nagy, közös történelmi tapasztalat csak fényesebbé tette ezt az emléket. Mindaz, ami velünk: magyarországi, felvidéki, erdélyi, bácskai, kárpátaljai magyarokkal történt, nos, mindez csak újabb és gazdagabb értelmet adott neki. Hiszen a „szabadság, egyenlőség, testvériség" megszentelt európai és magyar eszményei vagy a Tizenkét pontban megfogalmazott nemzeti kívánságok mindig új értelmet kaptak az idők során. Ma is lehet új és korszerű értelmük ezeknek a „magyar igéknek". A szabadságot, az egyenlőséget és a testvériséget most nem egy elnyomó, idegen hatalommal szemben kell követelni és érvényesíteni, hanem saját közösségi mulasztásainkkal, tehetetlenségünkkel, politikai tévedéseinkkel szemben. A szabadság, az egyenlőség és a testvériség minőségét, értékét kell érvényesíteni. Ami persze nem jelenti azt, hogy itt, a Felvidéken a magyarságnak már nem lenne - szabadság, egyenlőség és testvériség tekintetében - követelnivalója az államhatalomtól. Sokat változott életünk, közéletünk az 1989-es rendszerváltások után, azt azonban nem lehet elmondani, hogy minden tekintetben valóra váltak volna ama március 15-e szándékai, tervei és álmai. Ma a magyarság az egész magyar nyelvterületen szomorú megosztottságban él, nemcsak az államhatárok osztják meg (még mindig túlságosan is radikálisan, holott az európai nemzetek közössége mindinkább egységesül, és a nyugat-európai országok között már régen lebontották a határsorompókat!), hanem ideológiai, politikai, pártpolitikai ellentétek is. Holott talán 1848. március 15-e éppen a nemzeti közösség egységét mutatja fel a legnagyobb követelményként. „Legyen béke, szabadság és egyetértés" - ez a jelige vezette be a Tizenkét pont nemzeti követeléseit. Felettébb időszerű erkölcsi követelmény ez a jelenben is, hiszen a magyar nemzeti közösségben ma sem béke, sem egyetértés nem honol, sem Magyarországon, sem Erdélyben, és talán itt a Felvidéken sem. Magam igazán ezt a márciusi Tizenkét pontot adnám át ünnepi üzenetként azoknak, akik ma a magyarság sorsát irányítják. Talán itt volna az ideje, hogy tanulmányozzák és megszívleljék a történelem üzenetét. Folyóiratunk megjelentetését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány támogatja. 112
