Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - Nagy Gábor: Bosszús, közönyös dal; Könyörgés áldomásért; A pajta (versek)
A pajta Nagyobb volt, mint a ház, a pajta, deszkamennyezetén ki-be surrant a napfény, mint kémlelő egér: mi lesz, ha tárul a széles ajtó s rajtakapják... Bejárta a gyermek a roppant szénarakás rejtekútjait képzeletben - szénaváros szénaköröndjein szédült, kucorgó révületben. Tetejére fölhágni nem mert: mintha az égig vinne a létra, ahol a tüsszentés csillagcseppjeivel forog a nap körül a széna-planéta. A pajta közepén toporgott. Öregmama oda ásta el a ruhákat: az országút muszkák léptére porzott. A felszabadító hadsereget felkészülten fogadták: trágyadombba vájt szűk szuszékba búttak a lányok, Öregpapa kézügyben tartotta kapáját, elsülhet tán: a nyéllel hadonászott. A muszkák a pajtába vitték lovaik. Ott dobrokoltak, fújták a párát. S nagy gőzölögve lehugyozták Öregmamáék elásott ruháját. Roskadt, remete medve már a pajta. A kisfiú sincs már, ki a szénának döntött létrát latolgatta... A nap hullajtja csak arany szalmaszálait a porba.
