Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - Bálint Péter: Egy kretén vallomásai
Úgy váltak el, hogy semmiféle bizonyosságot nem szerzett hitvese kicsapongásáról vagy ingatag jelleméről; ellenben vádaskodásai és egyre gyakoribbá váló dühkitörései megtették hatásukat, felesége nem kívánt tovább együtt élni vele. Mivel tapasztaltam, hogy az emberek saját balul végződő élettörténetüket mindig is egyediként és különlegesként fogják föl, semmiféle párhuzamnak vagy általánosításnak teret sem engedve, jámbor hallgatóként viselkedtem: tapintat volt ez a részemről. Ki tudja, hogy ez a jóember akként is értelmezte-e, avagy épp ellenkezőleg, bárdolatlanságot és titokfürkészést föltételezett-e rólam. Jó ideje már, hogy nem hagyom magam befolyásolni mások ítéleteitől, ezért nem is találnak fogást rajtam; én pedig nem vagyok kénytelen belemenni olyasfajta csörtékbe, melyekből sebekkel kerülhetnék csak ki. Összeesküvést emlegetett, s azt igyekezett bizonygatni előttem, hogy újonnan szerzett ellenségei a vesztére törtek. Emlékezetemben fölrémlett, amikor az én tanulmányi viszonyomat függesztették föl három évre az egyetemen, mondván: kábítószerezem; holott szorongásaim és álmatlanságom miatt magam is erős nyugtátokat kaptam, amire, igaz, olykor alkoholt fogyasztottam. Ha mind ez idáig hevesen tagadtam is, hogy ez a rossz szokásom valóban a kábítószerezés egy fajtája lett volna, ma már készségesen elismerem, sajátos „gyógykezelésem" hatása: az utazás egy másik, egy ismeretlen világban, mégiscsak oly kívánatos volt a számomra, hogy képtelen voltam lemondani róla, mígnem a mama „leszoktatott" az önpusztítás e módozatáról. Ha jól belegondolok, sohasem éreztem magam olyan felszabadultnak, pontosabban maradéktalanul boldognak, mint amennyire nyomorultnak a másnapi ébredéskor. Az önmarcangolás, a szégyenkezés (mely olykor színészkedésbe és önáltatásba torkollt, s ettől még fájdalmasabb volt szembesülni velük) elmaradhatatlan társammá szegődött, s végzetesebb kárt okozott önbecsülésemben, mint ellenségeim haj tó vadászata. Bukásomért még csak felelősségre vonhatók sem voltak a disznók; egyébként sem olyan típusúnak ismertem meg eszmei ellenségeimet, akik bármiért is lelkiismeret-furdalást éreztek volna, vagy akár csak egyetlen egyszer is elismerik bűnösségüket. Az ő kasztjukban a kegyelet és az őszinteség ismeretlen fogalmak. Persze egészen más a leányzó fekvése, ha róluk van szó: ezzel az elmebajjal is együtt kell élnem. Elmebajosok közt így lettem magam is elmebajos. 42