Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 5. szám - Varga, Krzysztof: Bildungsroman (Pálfalvi Lajos fordítása)

moly helyőrség volt, és minden ünnepnapon találkoztak a Szent István-temp- lomban a misén, a lány szerényen lesütötte a szemét gyászruhában pompázó, bigott nagynénje mellett, a szép egyenruhában megjelent vékony legény jelentőségteljesen simítgatta a bajszát, borotvált arca kipirult. Néha sikerült titokban találkozniuk, kaptak egy szobát orvos barátjuktól, aki szifilisszel kezelte a katonákat. A prostituáltaknál szedték össze, tele volt velük a város, mert mindenki érezte, hogy elkerülhetetlenül közeledik a nagy háború, addig is szerették volna kedvüket tölteni, hogy örökre emlékezetükbe véssék az alkohol és a nők ízét, és ha meg kell halni a császárért, ne az ő nevével, hanem ezzel az ízzel a szájukon haljanak meg, nincs hát abban semmi különös, hogy már az első estén elverték a zsoldjukat, olyan boldogan szórták a pénzt, amilyen örömmel elhatalmasodtak a testen a dugóhúzó alakú spirillumbaktériumok. A nagynénjét is kezelte ízületi gyulladással, így ha éppen nem volt templomban, akkor meleg vizes tömlővel a hátán nyöszörgött. Abban sincs hát semmi különös, hogy egymásba botlottak. Tegyük fel, hogy pár nappal a végzetes szarajevói lövés előtt veszítette el a szüzességét. Fájdalomban és boldogságban. A huszár virradatkor indult útnak az egész ezredével, és valahol az olasz fronton halt meg. Később már nem is látott férfiakat, eltekintve a városba hozott szánalmas emberroncsoktól, az egyenruhájukat és büszkeségüket vesztett élőhalottaktól, némelyiknek szánalmas csonk állt ki a törzséből, elég morbid vicc, ha ilyet látott, utálkozva fordult el, lehet, hogy felismert valakit a háború előtti időkből, aki talán ott állt mellette a vasárnapi misén, közvetítő szerepet játszott az intim levelezésben, diszkréten odacsúsztatott egy férfiparfümmel illatosított levélkét a nagy melegben is kesztyűbe bújtatott kacsójába. Egyszer csak a nők bolygóján találta magát, hisz nehéz lenne férfinak nevezni a zöldségest, aki maga is úgy nézett ki, mint egy fej káposzta vagy karfiol, a vak szabót, a púpos kovácsot, a hibbant harangozok és végül a derék, idős ügyvéd urat, aki délután hozzájuk járt kávézni, lelkesen lovagoltatta a térdén, és közben azt mondogatta neki, hogy már nagylány, és aggasztóan sokáig tartotta a lány fehér térdén kidudorodó erektől csúfított aszott kezét, madárszerű orrával megérintette a lány dús haját, és megmámorosodott az illatától. Szóval, csak nők maradtak, bár azok a különös illatú prostituáltak is észrevétlenül eltűntek, akikből korábban még olyan sok volt, most viszont, hogy elfogytak a kuncsaftok, továbbálltak, máshol keresték a kenyeret és a trippert. Lassan bezárt minden, kiürült a kocsma, a templom már nem az a hely volt, ahol vasárnap délelőtt meg kell jelenni, nem játszott már katonazenekar a főtéren, ahol azelőtt, mint az állatok a cirkusz kifutóján, peckesen jártak, kidüllesztett hassal parádéztak a kövér jegyzők kövér feleségeikkel, kövér kislányaikat is magukkal vonszolva. Aztán alighanem elutazott abból a kisvárosból, mint oly sokan, ügyesen elhárítva a mocskos martalócok, a zsenge árura vadászó sintérek kéretlen csókjait. Vagy talán még mindig a nagynénje védelme alatt állt, aki rögtön a nagy háború után halt meg, az utolsó áldozatok közé tartozott, ő pedig férjhez ment egy bankárhoz a középosztályból, nem, nem volt nagy üzletember, csak egy hivatalnok a sok közül. Aztán talán ott is hagyta egy ígéretesen induló művészért, költőért, mert hirtelen megint előmásztak a lyukból, mint a patkányok, a költők és a művészek, a forradalmárok, akik kiálltak a Tanács17