Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 5. szám - Varga, Krzysztof: Bildungsroman (Pálfalvi Lajos fordítása)

végre kell hajtaniuk az útikönyvekben előírt, számozott feladatokat. Hisz meg kell nézni a Parlamentet és az Operát, hajókázni is kell a Dunán, meg sétálgatni a Váci utcában. Ott pedig, fenn a hegyen, szép egyenletesen sorjáznak egymás mellett a megboldogultak, skót kockás pokrócokkal takaróznak, megigazítják a párnát a fejük alatt, pedig nincs már szemük, orruk és fülük, nézik a folyót, ahogy úsznak rajta a sétahajók, jól megrakott dereglyék viszik a szenet északról délre vagy délről északra, vízibuszokkal szállítják az utasokat a szigetre, figyelmesen nézik a várost, ahol meghaltak, ahol csábítóan, bár kissé rikítóra kikent, púderezett és illatosított szépségek járnak az utcákon, különleges lakkokkal rögzített frizurájuk a legnagyobb szélben sem bomlik szét, és azt beszélik róluk, hogy luxuskokottok. És talán tényleg azok is, méregdrága kurvák, de persze van stílusuk, el tudnak beszélgetni a kormány társadalompolitikájáról, a tőkepiacon bekövetkezett árfolyam-emelkedésről és -csökkenésről, a külföldi konszernek új beruházásairól, még a legújabb regényekről is, amelyek pont most jöttek divatba, és azokról a versekről, amelyeket nem lehet nem ismerni. Frizura-sisakkal és terepszínű kezeslábassal, köpennyel álcázzák magukat, ezüst- vagy aranyszínű, csillogó kis hátizsákokban szállítják a felszerelésüket, rézszínben ragyogó csatokkal díszített, magas szárú, fűzős bakancsban járnak. Ok is oszlásnak indulnak, leválik az arcukról a fülük, az orruk, kifolyik a szemük, mint a záptojás belseje. És kiterülnek a nyugágyukon a budai hegyekben, és onnan nézik a várost, ahol meghaltak, a hidakat, amelyek összekötik a holtak partját a még élők partjával. A még élők partján szép lányok sétálnak majd az olcsó szentimentalizmust kiszűrő kezeslábasban és különleges sisakban, amely megvédi őket a fölösleges dolgoktól, a filmekből ellesett párbeszédektől, azoktól a tolakodó daloktól, amelyek merengő hangulatba akarnak ringatni, a gyermekkori emlékektől és az ízléstelen bókoktól.

Nyugágyakban pihennek majd a gondolkodók, filozófusok, írók, esszéisták. Szétrohadt ajakkal vitatkoznak azon, hogy miért nagyobb Kant Lukácsnál, Derrida Bahtyinnál, megtárgyalják Bibó esszéit, Göncz kitartását, Varga könyveit. Háború előtti szerelmekről folyik a disputa, esetleg az új regényről, amiből nem maradt semmi, vagy a káoszelméletről, a fraktálokról, a cyberpunkról, a hipertérről, a virtuális valóságról és arról, hogy feloszthatók-e a kvarkok. Julia Kristeváról, Anai's Ninről és Germaine Greerről vitatkozó halott feministák, mo- narchisták és balosok, radikálisok és centristák, konzervatívok és liberálisok, hagyományőrzők és haladók, ott vannak mind együtt a szép budai hegyekben, üres szemgödrükkel nézik a folyót és a város túlsó partját, ahol buszok, villamosok, taxik, kukásautók rajzanak a főútvonalakon, vonít a sziréna, mint a temetői hiéna. A kis mellékutcákat, ahol még mindig hiába keresnek parkolóhelyet a kis szappantartóknak látszó autók, ahol az egyik kapualjból a másikba surrannak a gyilkosok, ahol kínkeservesen kapaszkodnak föl a hajlott hátú öregasszonyok a magas lépcsőkön megközelíthető kis élelmiszerboltokba, ahol mindig lezárja az utat egy szemeteskonténer. Nézik a kereszteződést, ahol koldusok és rikkancsok nyüzsögnek a zöldre váró kocsik között, ahol kigyulladt egy autó, és a sofőr őrült kétségbeeséssel az arcán próbálja menteni a menthetőt, kis tűzoltó készülékből fújja a habot a lángokra.

8