Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 4. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Tóth Erzsébet: Vajon arányose most hozzá minden, ami van?

Tar Sándor nem tudott olyan könnyedén túllépni barátai elárulásán. Saját gyöngeségéből nem próbált hazugsággal kikászálódni, mint a volt miniszterelnök és az a rengeteg köztisztviselő, akik most is magas pozícióban ülnek, és százezreket és milliókat tesznek zsebre olyan múlttal, amelybe bőven belefért az ilyen emberek, mint Tar Sándor megfélemlítése, beszervezése, jelentéseik elolvasása, továbbítása, a feladatok koordinálása és a szocializmus töretlen építése érdekében.

A kisember alkoholista lett és író. Talán, hogy enyhítsen valamelyest a lelkiismeretén.

És persze, hogy élni tudjon. Mondhat akármit az orvos és a halottkém, hogy a tüdő, a máj, akármi, elvégre azt mégsem mondhatja, hogy a lelkiismeret. A tökéletes reménytelenség. Mi pedig haboghatunk, hogy most már ő is, hiányolhatjuk az el nem készült műveket, örvendezhetünk az életműnek, de nem szabad elfelejteni, hogy halálát a megalázó hecckampány, a méltatlan anyagi helyzet, az élhetetlen élet, a megbecsülés hiánya okozta.

Közben azért megnézem a litera.hu-t, mert az író legutóbbi írását ott követtem nyomon, hátha megtudok valamit haláláról. Persze, megtudtam.

Tragikus hirtelenséggel.

Száz évvel József Attila születése és hatvanhárommal halála után kijelenthető, hogy az arányokat tekintve semmi nem változott.

A kimagasló tehetségét többszörösen bizonyító, feledhetetlen alkotások írója, a spicli, a proli, az alkoholista, a munkanélküli, hogy is halhatna meg másként, mint tragikus hirtelenséggel? Megtudom még, hogy Mispál Attila Tar Sándor forgatókönyvéből készítette legújabb filmjét A fény ösvényei címmel, amelyet a holnap kezdődő filmszemlén mutatnak be. Talán elmegyek és megnézem.

De nem megy ki a fejemből a tegnap esti politikai horror, benne a volt baráttal, aki annyit nem mondott róla, hogy író volt, aki meghalt. Talán érdemelt volna ennyit, hogy ne úgy haljon meg, mint egy útszélre hajított, elgázolt kutya.

Csengey Dénes, Krassó György és mások után Tar Sándor is a rendszerváltás hősi halottja, míg a többi „hős" továbbra is vérfagyasztó pofátlansággal fog még csámcsogni az ügynöktörvényen jó ideig, egy-két kormányváltásnyit saccolok, lehetőleg minél tovább fognak majd konzultálni a személyiségi jogokról, hogy jó sok százezer forint fialjon még belőle, s elég sokáig ahhoz, hogy a törvényből és az aktákból már tényleg ne maradjon semmi használható. A lélekbuldózer kiválóan működött és működik, senkit nem érdekel már az egész, kivéve azokat, akik valamilyen anyagi, vagy ami majdnem ugyanaz, politikai hasznot akarnak húzni belőle.

Ebben a világban, egy ilyen közéletben, ebben a városban, kerülgetve a kutyaszart, a koldusokat és hajléktalanokat, tudomásul véve milliók elszegényedését és a magam nyomorát, hogy két hete kidobtak a munkahelyemről, ami három évig egy kicsi biztonságot adott, egy olyan világban, ahol a hazugság a rend, ahol saját jó meleg gyávaságába burkolózik a többség, a félelembe, hogy mi lesz velem, mi lesz a családommal, ha egyszer meg mernék kérdezni valami igazán fontosat a főnökömtől, egy ilyen világban... enyhén szólva is kellemetlen lesz József Attila-sorokon gondolkodni.

89