Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 4. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Tverdota György: A tiszta költészet két változata József Attila lírájában

egy fáradt alma függ fejem felett, a hernyó rágott szívéig szemet, kinéz hát rajta és mindent belát, virág volt ez a vers, almavirág ­A 3. Medália első strófája miniatűr tájleírás. Ha a tiszta költészet mallarméi, valéry-i változatával szembesítjük ezt a szakaszt, akkor a tömény vers ama kri­tériumának, hogy nem tartalmazhat leírást, ellentmondani látszik. De ha nem ragaszkodunk dogmatikusan a követelményekhez, el kell ismernünk, hogy sem­miképpen nem az a változata a leírásnak, amelyet realistának, sőt, naturalistá­nak, tehát prózainak kell tekintenünk. Nem arról van szó, hogy a költő lát vagy látott valamilyen tájat, s arról, amit látott, a riporter precizitásával beszámol. A tájleírás négy sorba van sűrítve, a látvány elkülöníthető alkotórészeit melléren­delten egymás mellé, fölé, alá helyezi a költő. Mintha egy puzzle-t rakna ki. Részletezés helyett a jelzés, utalás megoldásával él. Ilyen szűk terjedelmi kere­tek között nem is tehetne másként. Kanászról beszél, amelyhez képzeletünk kénytelen hozzárendelni egy disznónyájat vagy legalább néhány malacot. Te­hénlepényt említ, amely még most lett elpottyantva, tehát kétségkívül tehenek vonultak el a szemünk előtt. Inkább rajz lenne ez, finom tollal megrajzolt vázlat, ha képzőművészeti alkotásnak képzeljük el, mint festmény. Színélményt közvet­lenül nem közvetít a költő, mint például Juhász Gyula: Magyar táj, magyar ecset­tel című versében: „Kis sömlyék szélén tehenek legelnek, / Fakó sárgák a lom­pos alkonyaiban,... / Az alkonyat, a merengő festő fest: / Violára a lemenő fel­hőket, / S a szürke fákra vérző aranyat ken" stb. A strófa azonban nem elsősorban emiatt távolodik el a közönséges tájleírás­tól, hanem azért, mert fölhívja a figyelmet önnön nyelviségére, nyelvi felépí- tettsége lép előtérbe. Különös, szerencsés megoldással él itt a költő: a sor eleji szókettőzéssel, s ahhoz képest, hogy emlékezetes hatást kelt, életművében so­ha nem ismétli meg ezt. Alig tudok hasonló példát a magyar költészet történe­tében. Bizonyos tekintetben ide vonható Ady: Az ágyam hívogat című verse: „Lefekszem. Óh, ágyam, / Óh, ágyam, tavaly még, / Tavaly még más voltál. / Más voltál: álom-hely, / Álom-hely, erő-kút, / Erő-kút, csók-csárda, / Csók­csárda, vidámság..." A példa annyiban távoli, hogy megvan ugyan a szóismét­lés, a szókettőzés, de az egyik elem sor végén, az ismétlése a következő sor ele­jén található, s a vers így araszol előre. Itt pedig minden szóismétlés a sor ele­jén található. A megismételt szavak egyaránt igék, mindegyik az adott sorral egyenlő hosszúságú mellérendelt összetett mondat állítmányául szolgál. A mondatok állítmány-alany szerkezetűek. Az egyes mondatok mélyén felfedezhető egy közös mondatséma. Mintha a tagmondatok egy kérdésre válaszolnának, amely az első sor alapján így írható föl: „Mit csinál a kicsoda?" A további so­rok esetében a séma megmarad, de variálódik: „Mit csinál a milyen kicso­da?" Aztán: „Mit csinál hol a micsoda?" Végül: „Mit csinál a milyen micso­da?" Hasonló mondatséma, ugyanilyen mellérendelő szabályossággal mű­ködteti a 4. Medália első szakaszát. A különbség az, hogy itt a sorok között 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom