Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 1. szám - Veress Miklós: Böjti éjszaka; Szoborpark; Egy kis némazene (versek)

Csönd lett végre. Elült a szél, mert másnap lett. A köhögés is elcsitult, aztán ezért lenyugodtam álmodni, és

tudni, hogy van még oltalom; kezéhez vonva mert kezem;

Milán elaludt vállamon.

Már elhitte, hogy létezem.

Mosdós előtt Pesten, 2004 márciusa

Szoborpark

(részletek)

1. Kőasszony

Csak fuldokoltam. Ez az indok, hogy még május is itt talál, hol tüdőbetegek mint szobrok ülnek a sors lábainál.

De nékem sétálni is illett, jól sejtve, mi a célirány.

Van papír, toll - ámde az ihlet hol időz, ez kóros hiány!

S könyökre dőlve - lám a Múzsa: vaskosan buja szocreál.

Szemhéját az álom lehúzza, ám melle bimbaja feláll.

Jobb kebelét fönntartja lantja - míg bírja: törékeny idom.

Lusta némber - nem játszik rajta, s én még a nevét sem tudom,

hogy rászólnék. Igaz, ha tudnám, mit csinálna a kőajak,