Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 3. szám - A 75 ÉVES SÁNDOR IVÁN KÖSZÖNTÉSE - Poszler György: Salemi vérvád? – eszlári boszorkány? (töredékek – Tiszaeszlárról – Sándor Ivánnak)
lad maradéktalanul túl. A tökéletesen meg nem haladott fokozatokon pszichés energiák visszamaradnak. Ezek jelentenek fertőzési gócokat. Ahova a később valamiért megakadt fejlődés visszaeshet, „regrediálhat". Tudom, pszichológia és história nem keverhető össze. Noha ki tagadná a pszichológiában a históriai, a históriában a pszichológiai mozzanatokat. Mégis eszembe jut. Nem lehet számolni a történelemben a fertőzési góc és a fejlődésbeli regresszió lehetőségével? Nem maradhatott valami a kiegyezés utáni bevándorlás-fóbiából, elözönlés-hisztériából meg nem haladottan-elintézetlenül vissza? Amolyan fertőzési gócként. Ahova a többszörösen akadályozott történelmi fejlődés patologikusán regrediál. Látványosan-idegbete- gen visszaesik? Látom a koszorúzókat, olvasom beszédeiket. A história patologikus regressziójának szomorúan beszédes dokumentumait. Harmadik töredék: könyvek Részletekben ismerkedtem a történettel. Megpróbálom felidézni. Az emlékek sorrendjében. Először Krúdy Gyulát olvastam '76-ban. Amikor könyv alakban először megjelent. A tiszaeszlári Solymosi Eszter. Ettől-ezután vettem meg egyazon évben Sándor Ivánt is. A vizsgálat iratai. A kettő együtt hozott elő - a mélyből - emlékeket. Gyerekkorból. Amit felnőttektől hallottam. Különbözőket vagy ellentéteseket is. „Ugyan, hagyjuk a középkori rémmeséket." „Azoktól, ott, ez is kitellett." „Még azt is rájuk fogták." „Olvasd csak el Bary könyvét." Akkor nem nagyon érdekelt. Akkor nem olvastam el. De olvastam egy regényt. Tizennégy évesen, '45-ben. Nem volt jó regény. Túlcsordulóan érzelmes lehetett. Talán ezért: megfogott. Szerzőre, címre nem emlékszem. De történetre, nevekre igen. A Blattgrűner Gerzsonból Leveldi Gyárfás katolikus pappá lett zsidó fiú története volt. Ki akart nőni, de benne maradt. Lemosni a bélyeget, mégis éppen ráragadt. Kísérte az árnyék. A reverendában is. Többre nem emlékszem. Csak még egy rigmustöredékre. „Megmegújul a régi vád/ azt mondják, vért iszik apád." Ilyenfajta emlékek miatt hajtottam fel, antikvártúráim során Eötvös Károlyt és Bary Józsefet. A védőügyvéd könyvét, A nagy pert. És a vizsgálóbíróét, A tiszaeszlári bűnpert. A leírt sorrendben is olvastam őket. Igaz, Krúdy Gyulát és Sándor Ivánt másodszor is. Negyedik töredék: minőségek Krúdy ismerete, beleérzése, megsejtése, rátalálása, megfogalmazása utolérhetetlen. A táj az otthona, a levegő az életeleme, a szellem a felnevelője, a dialektus az anyanyelve, a hangulat a nosztalgiája. Innen valók az ősei. Ide köti a gyerekkora. Ettől érzi, hogy hogyan volt. Ettől tudja, hogy miként lehetett. Hogy mit tartalmazott a vérvád - mások is ismerhetik. Hogy miért születhetett a vérvád - csak ő sejtheti. Mert a légkört tudja. A falusi babonák világát. A babonákét, amikből hisztéria is lehet. Mert az embereket tapintja. A lecsúszott kisurak világát. A kisurakét, akikből ördögűző is lehet. Mert a működést látja. A falusi csendbiztosok világát. A csendbiztosokét, akikből kényszervallató is lehet. Ezek a legfélelmetesebb históriai-szociológiai telitalálatai. A lecsúszott kisurak, Ónody Géza, Péczely Kálmán. Akik a vérvádat kreálják. A falusi csendbiztosok, Recsky „Bandi", Vay „Gyurka". Akik a vérvádat „bizonyítják". Sándor - majd' száz év után - elzarándokol Tiszaeszlárra. Magnetofonnal, notesszal. Megkeresi a helyszíneket. Megmutatják neki Ófalut, Újfalut, Tótfalut. Meg persze, a zsinagóga helyét. A Tisza-partot. Ahol Eszter eltűnhetett. A drámai teret. Amiből elillantak 24
