Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 3. szám - A 75 ÉVES SÁNDOR IVÁN KÖSZÖNTÉSE - A napnyugta utáni fényben

1993-ban még egyszer felizzott a közéleti láng. Az Esztétikai Tanszék egyik szobájában négyen fogalmaztuk meg a Rádióból a jobboldali politikai erők által eltávolított jeles személyiségek melletti állásfoglalást Nádas Péterrel és Parti Nagy Lajossal. Nem sokkal később Balassa is részt vett a Televízió előtti szolidaritási tüntetésen, amiként a Demokratikus Charta néhány megmozdulásán is.

A teljesség kedvéért arra is emlékeztetnék, hogy Péter felfogása modellértékű volt a hajdani demokratikus ellenzékkel való kapcsolatában, pontosabban a szorosabb mozgalmi kapcsolat hiányában. Az egyik utolsó rádióinterjúban Reményi József Tamással beszélgetve tapintattal, hiszen lelki-szellemi-politikai társairól volt szó, utalt a demokratikus ellenzéknek a Kádár-rendszerrel szembeni tevékenysége és az ő szerepe közötti taktikai nézetkülönbségekre, illetve vele, az autonóm személyiséggel szemben éreztetett olykori elzárkózásra. Emlékezetem szerint Mészölyről is említést tett, mint aki hasonló dilemmákkal találkozott.

Hozzátartozónak érzem az ilyesmit is ahhoz, amit a korválság politikai kontextusait felismerő szellemi ember szembenéző magatartásának mondunk. Ennek záradéka a két utolsó Balassa-publikáció a halála előtti hetekben. Bölcseleti írás a Jelenkorban arról, hogy az igazság nem régészeti lelet, és pamflet az Élet és Irodalomban a Fidesz populista politikájáról, amely azóta még kiáradóbb és táptalaja az újabb hamis helyzeteknek.- Talán a Halálnapló című kötet demonstrálja legtisztábban Balassa káoszérzését. Nem véletlen, hogy ezt a könyvet többen válságműnek tekintik. Milyen szerepet tölt be a Halálnapló a Balassa-életműben?- Szerintem kikerülhetetlen volt pályáján az a színtér, ahová a Halálnaplóval elérkezett. Radikális figyelemfelhívás lehetett volna (nem lett az) mások számára is, hogy mit jelent az ezredvégi káosz-tartományokba alászállni (kinek-kinek a magáéba).

Akkor írja, amikor Nietzschétől és Kanttól Kierkegaard-ig ráhangolódik azoknak az életművére, akik a szellemvilág nagy ütközéseit nemegyszer pszichés megingások árán próbálták kifejezni. Erős hajlama volt az éjszakai világokkal való találkozásra, amiként az igazán jelentősek közül többeknek.

Belejátszott művébe a Tarkovszkij-hatás. A mindent elárasztó, szétmaró kozmikus eső visszatérő képe a nagy filmrendezőnél. Péter foglalkozott Hamvassal, s habár nem egy ponton kritikával kísérte axiómáit, de minden bizonnyal nem kívánta teljesen kívül helyezni magát a tudomány entrópiájáról szóló gondolat- menetén, amit különben (anélkül, hogy tudna arról, hogy Hamvas a világon volt) Baudrillard hatvan évvel később, napjainkban megismétel. E tekintetben is mélyen átlényegítette magán azt, amit a civilizáció barbarizálódásának mondunk. A Halálnaplót mindent elárasztó erózió hatja át. De vajon a korszakra is nem érvényes ugyanez?

Azt hiszem, ezek adják ki a hátterét annak, hogy a Halálnapló személyes és korszakábrázoló értelemben is válságmű. Megnyilvánul ez abban is, hogy küzdelmet mutat a műfajok „szétírásáért", ám ugyanakkor „összeírásáért" is. Hasonló ütközéssorozat jellemzi a különböző beszélő hangok szándékolt azonosíthatatlanságát. A felfokozott filozófia és a tapasztalati gondolkozás is küzdelemben van egymással, az esszé a prózában, a próza az esszében oldódik fel. Egy sokszor túlzottan el18