Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Kriza Ildikó: A pityke és a kökény
ebben rejlő erényeket és különlegességeket. Jó példa erre a címadó mesében maga a pityke szó. A mesében a kiscsibe szinonimája a pityke. Ki ne emlékezne arra, hogy a gazdasszonyok nemcsak falun, de még a városban is „pitye, pitye" hangutánzó szavakkal hívták a kiscsibét. Ennek becézett alakja a pityke, ami mára kikopott a köznyelvből. Bár sok katonahős van a mesékben, és a felületes olvasó talán a zubbonyok gombjaira asszociál a pitykét olvasva, de itt szó sincs erről. Azt is hangsúlyozni szeretném, hogy Dékány a már korábban könyvekben közzétett mesékkel szemben vállalja saját változatait. Ezt példázza éppen A pityke és a kökény, ami nem más, mint Gyulai révén sokszor kiadott, Kóró és kismadár címmel ismertté lett lánc-mese változata. Figyelemre méltó a mese végkifejlete is. A kiscsibe megfullad a torkán akadt kökénytől, nem tudja végigvámi, amíg a segítséget kérőt egyik helyről a másikra küldik, hiszen mindenki csak meghatározott feltétel teljesítése után hajlandó segíteni. A láncmesékben a láncszemek gyarapítása éppen olyan fontos, mint a visszafelé bogozott kapcsolatsor pontos betartása, és végül a siker. Ez a mese a pityke halálával erkölcsi igazságot hirdet, figyelmeztet arra, hogy a segítség nem tűr halasztást, a kifogások és önző követelések a bajba jutott vesztét okozhatja. Dékány meséi 120 évvel ezelőtt az akkori élethez illeszkedhettek. A csodák a hazatérő katonával történtek, vagy Budapestre utazóval, illetve mesterlegénnyel. A huszár eljut a szárnyas farkas hátán a csodák palotájába, magával hozza az élet vizét, világot legyőző karddal egymaga győzi le az ellenséget, különleges ruhával emberfeletti erőt kap s megannyi különleges esemény részese. A varázsmesék^gyes részletei a környező világhoz tartoznak, és a valóságból merített elemek, szereplők a tündérvilágot emberközelivé teszik. Úgy gondoljuk, hogy ez a mesemondás, meseírás a 19. századi műveltséghez tartozott, és éppen ezért a kor nagy vesztesége, hogy közzététele elmaradt, a szövegek csak most kerülnek először nyilvánosságra. A pótolhatatlan mulasztás következménye, hogy ráirányítja a figyelmet a mese lényegére, a mítoszi világ természetes létére, a bonyolult kapcsolatok emberformáló jelentőségére, a mesék kultúránkhoz kötődésére. Ez a nagyszerűen szerkesztett szöveggyűjtemény kiegészül a mesegyűjtés idejét bemutató életképekkel. Minden egyes képhez találó meseidézet társul, bizonyítva, hogy az élet és a mese világa összetartozik, a hétköznapok eseményeinek szürkesége a mesében művészi formát ölt és telítődik új tartalommal. Az új mesekönyv felhívja a figyelmet a mese valós értékeire, igényt ébreszt a tradicionális műveltségünk megismerésére. (Argumentum, 2004) 107
