Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Fehér Zoltán: Mivé levél cángó-magyar?
Fehér Zoltán Mivé levél cángó-magyar? (Halász Péter: Bokrétába kötögetem vala. A moldvai magyarok néprajzához) Halász Pétert régóta ismerem. Az önkéntes néprajzi gyűjtők találkozóinak szervezője volt már a hatvanas években Morvay Péterrel együtt, majd Péter bácsi halála után a Magyar Néprajzi Társaság Önkéntes Gyűjtő Szakosztályának vezetőjeként és a Honismeret szerkesztőjeként tovább végezte ezt a munkát. Ez volt az a társadalmi mozgalom, amely a szocializmus idején a hatalom részéről inkább tűrve mint támogatva összefogta és irányította azoknak a legtöbbször magányosan, elszigetelten dolgozó embereknek a szándékát, akik számára a népi kultúra megmentése nem hobbi volt, hanem szent feladat, küldetés. Akik tudták, a magyarságnak, ha meg akar maradni, hagyományai legbelső udvarába kell húzódnia. Szinte a Németh László-i szigetet teremtve meg, ahol a népben-nemzetben gondolkozó parasztember, diák, tanító és pap, városi és falusi ember határainktól innen és túlról egy táborba valónak érezhette magát. Ahol úgy ittuk magunkba Illyés Gyula, Veres Péter vagy Pozsgay Imre szavait, mint az 1943-as szárszói tábor résztvevői a nagy elődökét. Ahol már abban az időben - a körülöttünk szimatoló BM-es spiclik ellenére is - ki mertük mondani, hogy te erdélyi vagy, te meg felvidéki magyar testvérünk. (S nem romániai vagy csehszlovákiai.) Halász Péter volt az, aki létrehozta a magyarországi székhelyű Lakatos Demeter Egyesületet. Annak a tragikus sorsú csángó költőnek a nevét választva patrociniumnak, aki néhány román elemi iskolai osztályt járt, magyarul alig tudott írni, s Petőfi költészetének hatására mégis csodálatos verseket alkotott a csángók archaikus magyar nyelvén, az ördög nyelvén, ahogy papjaik nevezik. A Lakatos Demeter Egyesület azóta sem szűnt meg a moldvai magyarság jogaiért küzdeni. Tudom, hogy az agrármérnöki képzettségű Halász Péter a téeszvilágban is mint agrárkutató, elsősorban a halálra ítélt paraszti gazdaságok életét, például a falusiak lakáshasználatát vagy a háztáji gazdálkodást vizsgálta előszeretettel. Tanulmányainak következtetései pedig nem az elvárt megállapításokat tartalmazták, miszerint mindig az új, a szocialista megoldás a jobb. Sőt, a fejlődés tendenciája sem megnyugtató. Foglalkozott azonban ő ennél veszélyesebb témával is. Máig őrzöm egy 1976. augusztus 3-án kelt körlevelét, amelyet akár szamizdatnak is nevezhetnék, mivel le merte leplezni benne a nagy internacionalista testvériség palástja alatt a Romániában folyó magyarellenes terrort, s a moldvai csángók néma küzdelmét. Le kellett írnom - kezdi levelét -, ami történt, mert olyan észvesztőén képtelen, lázálomszerű, hogy lehet: hónapok múltán már én is úgy érzem, csak álmodtam az egészet. Az eset Ceaujescu idejében történt, s róla mélyen hallgattak a hírközlő fórumok. Halász Péter feleségével ekkor is, mint hat éve már, rendszeresen a nyomorúságos moldvai csángó falvakban járt, ahol rengeteg ismerősre, jó barátra tettek szert. Ebben az időben tilos volt Romániában külföldinek magánháznál megszállnia, s szinte államellenes bűnnek számított, ha egy odautazó magyar folklóranyagot gyűjtött. Halász Péterék nem is a népköltészetre voltak kíváncsiak, hanem a népi gazdálkodás hagyományaira és a népi gyógyászatra, gyógynövényismeretre. A színmagyar faluban mégis feljelentette őket 93
