Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Baráthi Ottó: A szegénység
Baráthi Ottó A szegénység (Mai valóságunk szomorú szelete) „Aki szegény, az a legszegényebb...' (József Attila) Munkahely-megszüntetések, létszámleépítések, munkanélküliség, nagycsaládosok és kisnyugdíjasok, betegek, rokkantak, halmozottan hátrányos helyzetűek, munkanélküli segély, jövedelempótló támogatás, szociális háló, minimálbér, periférián élők, hajléktalanok. Ugye rémisztő és mégis oly' ismerős kifejezések. E rögtönzött felsorolás a magyar- országi rendszerváltás utáni évek parlamenti, kormányzati és önkormányzati üléseinek, munkaügyi, család- és szociálpolitikai tanácskozásainak szinte állandó kifejezéskészlete, kulcsszavainak kis gyűjteménye, azt is mondhatnék: a szegénység tünetegyüttese. Mint a fentiekből is kitűnik: gazdag annak a szegénységnek a szótára, amely szegénység - mint egy nagy (létszámú) csapat - újra itt van közöttünk. Mert a szegénység története korántsem a '90-es évek eleji rendszerváltással kezdődött Magyarországon. Talán mindig is létezett, de néha magasra emelte a fejét, így például a 30-as évek gazdasági válságának idején. A szegénység létezett tehát a korábbi rendszerekben is, még a „fridzsider szocializmusban" vagy a „gulyás-kommunizmusban" is, csak éppen tabutéma volt, s titkolt mérőszáma, a létminimum publicitásának hiányában kimutatni sem nagyon lehetett. Voltak viszont - s ezekről bizonyos fórumokon időnként szó is esett - „nehéz helyzetben lévő" emberek és családok, a mostani „régi szegények". E népességcsoportba tartoztak például a szakképzetlen fizikai munkások, vagy legalábbis egy részük, az egykeresős-többgyermekes családok többsége, no meg az etnikai kisebbség, jelesül a romatársadalom. Napjainkban is ők alkotják az „új szegények" gerincét. Mert az utóbbiak közé elsősorban a munkanélküliek, a kisnyugdíjasok és járadékosok, a többgyermekes családok jó része és a cigányság többsége tartozik - az országban éppúgy, mint Nógrád megyében. Kimondhatjuk, mert nem is titkolhatjuk: a szegénység mai valóságunk szomorú szelete, szerves része lett. E tanulmány a szegénységet igyekszik körbejárni, figyelemmel szűkebb pátriánk szegénységviszonyaira is. In médiás res: a létező valóság A tarjám távolsági autóbusz-állomáson hajnalok hajnalán várok a Budapestre induló járatra. Nem is tudom, miért jöttem ilyen korán; van még vagy jó húsz percem az indulásig. Fázósan húzom be a nyakamat, dühödten fel-felbőgnek, majd' felborítanak a február végi böjti szelek, tél tábornok támadása elől kénytelen-kelletlen visszavonulót fújok, a váróterembe menekülök. Bár ne tettem volna! A váróhelyiség - hogy stílszerű legyek - „teli van, mint a déli busz", az ájer savanyú, de inkább orrfacsaró, a miliő meg egyene81
