Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Korcsog Balázs: A Mester és „martaléka”

próza legfontosabb előzményének („Prózánk megújulásának gyökerei Ottlik Géza Iskola a határosának megjelenése körül keresendők" - Észjárások és formák, 1985, 8.); A színeváltozás, majd az Észjárások és formák kötet méltán híres Ottlik-elemzéseinek jelentős szerepük volt Ottlik 70-es évek végi, 80-as évek eleji újrafelfedezésében. Balassa Mészöly Film- jét (1976), Nádas Családregényét (1977) és Esterházy Termelési-regényét (1979) tekinti - mindmáig mérvadóan - az új magyar próza nyitányának (A színeváltozás, 209.).

Az Esterházy Termelési-regényéről szóló bírálat elején találkozunk először azzal a fordulattal, hogy a mű „irodalmunk valóságos eseménye" (I. m. 380.). Az Észjárás és forma című tanulmányban pedig azt olvashatjuk, hogy „Esterházy Termelési-regénye a hetvenes éveken belül is - esemény, új fejezet." (Uo. 228.) Igazán nem mondhatjuk, hogy Balassa gyakran él ezzel a fordulattal, hogy gyakorta veszi „eseményszámba" az új magyar irodalom alkotásait: legközelebb Krasznahorkai Sátántangójának, Nádas Emlékiratok könyvének és Lengyel Péter Macskakő]ének méltatásakor találkozunk ezzel a fordulattal: „A Sátántangó című regény megjelenése, szerzőjének első köteteként, irodalmunk eseménye." (A látvány és a szavak, 1987, 182; illetve Krasznahorkai olvasókönyv, 2002, 34.); „Nádas Péter műve (az Emlékiratok könyve) nemcsak az újabb magyar regény, hanem egész epikánk kiemelkedő teljesítménye, ritka esemény." (Diptychon, 1988,157. és Balassa Péter: Nádas Péter, 1997, 256.); „Lengyel Péter (Macskakő című) könyvét prózánk kiemelkedő teljesítményének, eseménynek tartom." (A bolgár kalauz, 1996, 177.)

A színeváltozás második részének nyitó szövege, amely megadja a kötet új magyar prózával foglalkozó részének vezérszólamát, az Észjárás és forma (Megújuló prózánkról) című tanulmány (1980). Ez az írás az első komoly, érdemi kísérlet az új magyar próza leírására. Balassa elemzése szerint a 70-es évek prózájának legfőbb jelenségei: az elbeszélésmód tematizálódása és a szövegközpontúság. Újabb prózánkban a történet háttérbe szorul a szöveg javára, a téma helyett a narráció, az elbeszélésmód kerül előtérbe, vagyis a mit?- ről a hogyan?-ra kerül a hangsúly: nem az a lényeg, hogy az elbeszélő mit beszél el, hanem az, hogy hogyan. A 70-es évek prózájának témája: az elbeszélés módja. Az új magyar prózában „nincs többé evidenciája annak, hogy a prózaírás összetartó ereje a témában van, valamilyen csontvázban, ami a formálás előfeltétele lenne. Durván és nyersen maga az elbeszélés módja vált témává. Az elbeszélés „hogyanja" maga is szüzsé, maga is a fikció része (...)" Az új magyar próza legfőbb sajátossága tehát „a koncentrált szövegközpontúság, az a felfogás, hogy a textus nem a sztori »ruhája«, nem a fabula »tartálya«, viszonyuk nem bor-pohár viszony (Tinyanov hasonlata ez a tartalom-forma dichotómiáról), hanem együttállás. A textus - maga a sztori." (A színeváltozás, 221. és 231.) A történetmondásról és a történelemről a következőket olvashatjuk: „(Az új magyar prózaírók) mintha nem vennének tudomást a magyar irodalom »történelem«- kötelezettségéről, mintha a hagyomány hallgatása, a múlt ignorálása lenne egyszersmind az állításuk is. (...) Itt is a történet elmondhatóságának és elmondhatatlanságának dilemmája bujkál. A Termelési-regényben végleg nem evidens többé a történet, hiszen a történelem sem az (...)" (I. m. 223-24.)

A színeváltozás kötet új magyar prózablokkja (különösen annak Észjárás és forma című tanulmánya) volt Balassa „első nekifutása" újabb prózairodalmunknak. Az Észjárás és forma gondolatmenetét viszi tovább, árnyalja, illetve következtetéseit gondolja át (az első kötet e tanulmányának címét a második kötet címévé emelve, s már az eredeti cím többes számba tételével is az új magyar próza pluralizmusát sejtetve) az Észjárások és formák (1985) című kötet, amely már teljes egészében az új magyar prózairodalommal, illetve a könyv első felében annak előkészítőivel és előzményeivel: Ottlikkal, Mészöllyel, Mándyval, Pilinszkyvel és Nemes Naggyal foglalkozik. Balassa második tanulmánykötetében az „Ottliktól Esterházyig" ív kirajzolására törekszik, és ennek során két szerző

78