Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Lackfi János: Helyben utazva, sokszorozódva

amiről / Puha húsdarabok leválnak... / S rámmered képe az örökké mozgó, / Az életbe örökké visszanéző / Nyugtalan halálnak. ',22 Gellért Oszkár a szerves anyag bomlására, a fensőbbrendűnek vélt (mert a világra reflektálni képes) személyiség sebezhetőségére csodálkozik rá. Amit annyi gonddal hittünk építeni, arcszoborrá formázni, arról egyetlen prizma-pillanat fénytörésében kiderül: mállékony sár, puszta agyag csupán. Hiába a (nem látható, csak gond-ráncok formájában bemaródott) pompás cerebrális konstrukciók, hiába minden szellemi emelkedés, a sár visszahúzó, marasztaló erejénél, a tükörbeli vegyvizek marásánál nincs semmi erősebb. A gravitáció földbe húz, a tükörkép szemlélete lemeztelenít, mégpedig puszta csonttá. A tükör mélyén mint valami történelem előtti sírban hever a mindenétől megfosztott ember.

Hasonlóan siratja el kisöccsét Kosztolányi narrátora. „Csupán egy tükör az egész, / aki belenéz, belevész / és aztán nincs többé remény, / egy kép az üvegen kilobban"22 23. A tükör bűvészeszköz is, elvarázsolhat bárkit bármikor. Az egyik pillanatban még ott vagyunk, belezárva, a következőben már lehetetlen visszakeresni volt magunkat, hús-vér valónkat.

„Mentem a kávéház tükrös éjjelébe, / százezer tükör közt s hirtelen megálltam [...] Tükörszobába járok. S száz alakban / másolja halvány képemet a fény. / / Csak Én! Csak Én! A Végtelen egy Én!"24 A sorokban kifejeződő döbbenet egyszerre szól az Én megsokszorozódásának és önazonosságának. Az Én labirintus, az Én börtön. Látszólag ellentmondásos kijelentés. Mégis úgy áll a dolog, hogy lehetetlen önmagunkból kiszabadulnunk, mégpedig éppen azért, mert bár százfelé menekülünk, mindenhol alteregóinkra bukkanunk. Annyi elvetélt szándék, elhibázott cselekedet hever körülöttünk a földön, hogy mindnek tükörszilánkjaiban óhatatlanul magunkra ismerünk. A konkrét (kávéházi) sokszorozódás tapasztalatából a vers az önkívület, az eksztázis sokszorozó terébe lendül. Az éjszakai vagy hajnaltáji kimerültség állapota csak kedvez a különös hallucinációnak. Mint egy különös, nárcisztikus Kékszakállú várában, itt van az összes valamikori önszerelem, minden kétségbeesett önmeghatározási vagy megváltozási kísérletünk. Hiába menekülünk e tükör-evilágban, tükör-másvilágban, saját teremtmény-voltunkba, egyszersmind teremtő-voltunkba ütközünk minduntalan, elvetélt én-magzataink, bűntudatunk, romlásunk ezerarcú mása néz szembe velünk mindenfelől.

22 Tükör = GELLÉRT Oszkár, Testvérbánat csillaga, Régi és új versek, 1900-1922, Kner, Gyoma, 1922, 51.

23 Múlt este én is jártam ottan = KOSZTOLÁNYI Dezső, Összes versei, Szépirodalmi, Bp., 1989,104-105.

24 Gyűlölöm magamat = KOSZTOLÁNYI Dezső, Összes versei, Szépirodalmi, Bp., 1989,171.

62