Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - A. Gergely András: Európa cigányai?
A. Gergely András Európa cigányai? Egyszer Devecseri Gábor műfordító és költő a Bikasirató című színpadi művét azzal a sorra kezdte: „Ami a bika viadalt illeti, én bikapárti vagyok..." A költő, a bikaviadal nézőközönsége éppúgy lehet elfogult (már amennyiben példaképpen egy bika irányában lehet az ember egyáltalán elfogult...!), mint társadalmi csoportok, kisebbségi közösségek, vagy éppen tudásirányok, kutatási területek, aldiszciplínák iránt. Kutatói körökben az efféle elköteleződés részint rokonszenvet vált ki, részint némi lekezeléssel körülvett, hiszen a 19. századi természettudományos objektivitás hagyománya ellentmondani látszik a kutató vagy értelmező kitüntetett attitűdjének, preferált érdeklődési területének. Prónai Csaba - talán elfogadja O is, talán nem - egyértelműen cigánypárti. Amit ír, mond, kötetformán egybeszerkeszt, az mind képvisel valamilyen (szerencsére nem pártos, nem mozgalmi, s még csak nem is meghatott vagy könnyes szemű) elfogultságot. Ennek bizonnyal lenne, aki kárát látja, ám én nem így méricskélem Prónai érdeklődési körét és vállalásait. A „Cigányok Európában" sorozat, nem kis mértékben az Új Mandátum kiadói merészségének köszönhetően (s ezúttal a L'Harmattan Kiadó és a Kisebbségkutató Intézet segítségével), immáron harmadik kötetét mutatja be, amely valósággal irigylésre méltó gazdagságú. Társadalomkutató lévén évtizedek óta - nem tagadom, csupán időnként nekilendülő - megújuló érdeklődést mutattam a cigányokról megjelenő írások iránt, s tapasztaltam, hogy ezek egyre szélesedő köre üdvös változáson megy át, mind szemléletében, mind tematikus gazdagságát illetően. A fölöttébb üdvös változás egyik momentuma ezért, hogy ez a 2000-ben induló sorozat, Prónai Csaba szerkesztésében, Kulturális antropológiai tanulmányok alcímmel jelenik meg, s a kötetek anyaga valami imponálóan újat, mást, emberközelit hoz mindahhoz képest, amit annak előtte jeles vagy pályakezdő szociológusok, kisebbségkutatók, önkormányzati vagy kormányzati szakemberek, írók, költők, nyelvészek vagy történészek a cigányokról egyáltalán írtak. Bemard Formoso, Leonardo Piasere és Patrick Williams alaptanulmányai az első kötetben, az olasz kutatók egész sorának dolgozatait közreadó második kötet, s most a harmadik Patrick Williams francia forrásműve oly módon újdonatúj szemléletmódot hoztak a cigánykutatásokba, hogy jószerivel az ember nem is érti, miként és milyen merészséggel lehetett korábban más nyelven, más attitűddel romakutatásokat végezni vagy eredményeiket közreadni - mindezek nélkül. E könyvismertetést szükségképpen rövidre kell fognom, amit csak azért nem sajnálok, mert egyrészt Prónai Csaba félszáz oldalas bevezetőjében kitűnő áttekintést ad Williams munkásságáról (jelzem: ezúttal nem hasonlítva össze, nem ütköztetve aprólékosan Piasere és Formoso szemléletmódjaival vagy megannyi más roma-definíciójával), másrészt azért nem is sajnálhatok, mert az igazi élvezetet nem az ismertető, hanem maga a kötet anyaga, 106
