Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal
építették a falakat évszázadokon, sőt évezredeken át, ha hozzávesszük a kínaiak mindig nagy létszámát, áldozatkészségét és önfeláldozását, példás fegyelmét és hangyaszorgalmát, akkor milliónyi, sok százmilliónyi építkezésen eltöltött munkaórát kapunk, amelyeket ebben a szegény országban tanulásra, olvasásra, szakmai képzésre, újabb és újabb területek megművelésére, állattenyésztésre lehetett volna fordítani. Lám, így megy veszendőbe a világ energiája. Ilyen értelmetlenül! Ilyen haszontalanul! Mert a Nagy Fal - ez a lakatlan hegyeken és pusztaságokon ezer kilométereken át húzódó gigászi erődítmény, a büszkeség tárgya, s amint már említettem, a világ egyik csodája - egyúttal valamiféle emberi gyengeségnek, aberrációnak, valamilyen szörnyű történelmi tévedésnek is a bizonyítéka, amely megmutatja, mennyire nem voltak képesek bolygónknak ebben a részében szót érteni egymással az emberek, közösen megvitatni, hogy miként lehetne hasznosítani a felgyülemlett emberi energiát és tudást. Az egyetértés üres ábránd maradt, mert az esetleges nehézségekre azonnal másmilyen válasz született - falat kell építeni! Be kell zárkózni, be kell keríteni magunkat. Merthogy az, ami kívülről, ONNAN jön, csakis veszély, szerencsétlenség, baj előjele, sőt maga az igazi baj lehet. A fal azonban nem csak védelemre szolgált. Mert miközben a külső veszély ellen védekezünk, egyúttal azt is ellenőrizhetjük, ami belül történik. Mert a falban azért vannak átjárók, vannak nagy- és kiskapuk. Nos, miközben őrizzük ezeket a helyeket, egyúttal azt is ellenőrizzük, ki megy rajtuk be vagy ki, kérdezősködünk, megnézzük, érvényesek-e az engedélyek, fölírjuk a neveket, szemügyre vesszük az arcokat, figyelünk, megjegyzünk dolgokat. így tehát az ilyen fal egyszerre pajzs és csapda, védelem és kalitka. A falban az a legrosszabb, hogy sok emberben a fal védőjének magatartását alakítja ki, olyan gondolkodást, amelyben egy fal mindent kettéoszt: rosszra, alacsonyabb rendűre - ez ő, aki kívül van a falon - és jóra, magasabb rendűre - aki belül van a falon. Ráadásul ehhez nem is kell az, hogy az ilyen védő fizikai valóságában a fal közelében legyen, lehet akármilyen távol, elég, ha magában hordja a fal képét, és tiszteletben tartja a fal logikája által megkövetelt szabályokat. A Nagy Fal egyórányi útra fekszik északra. Előbb a városon kell átkelni. Jéghideg, heves szél fúj. A járókelők és a biciklisták előrehajolnak - ezt a testtartást a viharral folytatott küzdelem kényszeríti rájuk. Mindenütt biciklisták valóságos folyói hömpölyögnek. Mindegyik folyó megáll a piros lámpánál, mintha hirtelen gátat emeltek volna eléje, aztán elindul és hömpölyög tovább, a következő piros lámpáig. Ezt az egyenletes, fárasztó ritmust csak a szél zavarja meg, amikor váratlanul lecsap. Ilyenkor a folyó háborogni, kavarogni kezd, van, akit meglódít, van, akit arra kényszerít, hogy megálljon, leszálljon kerékpárjáról. Káosz, zavar keletkezik a biciklisták között. Amikor aztán a szél lecsendesedik, újra minden a helyére kerül, mehet minden tovább. A járdákon is sok az ember, gyakran látni csoportosan haladó, egyforma iskolaköpenyt viselő gyerekeket. Párosával mennek, piros zászlócskákat lengetnek, valaki a menet élén vörös 161
