Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Füzi László: Az esszéíró
nált mégis több másodlagost érzek. A valódi Cs. Szabó-esszé az én szememben az emigrációját követően alakult ki. Hasonlóan látja ezt Vajda Miklós is: „Művének nagyobbik és súlyosabbik részét mégis idegenben írta meg, s ott nőtt igazán jelentős magyar íróvá, az emigráció »félelmes írói szabadságában«, »a körénk fagyó, tehát a dermedés ellen örök ébersége késztető nyelvi, társadalmi és politikai űrben«". Sajátos módon ennek az idegen, hideg világnak a lehetőségei - az utazási és tájékozódás lehetőségekre gondolok itt - nagyban segítették életműve kibontásában. A Cs. Szabó-esszé a maga kiforrott alakjában az epikus nyugalmat teremti meg - nagy lélegzetvételek, személyes vonatkozások, az érintettség jelzése és a szaktudományokra is támaszkodó pontosság. Valamikor ezzel a nyugalommal, elrendezettséggel és elszántsággal regényt írtak az írók - Cs. Szabó azonban esszében sem teremtette meg a regény megfelelőjét, mondhatjuk, mégsem volt ideje és nyugalma hozzá. Legnagyobb könyvei, vagy inkább gyűjteményei - gondoljunk a görögökkel kapcsolatos írásokra, a Római muzsika címmel egymás mellé állított írásokra, vagy a Shakespeare-esszékre, elemzésekre - teljes írásokból álló töredékek. Az egész a teljes, lezárt írások ellenére sem készült el. Feltehetően azért nem, mert nem is készülhetett el. A harmincas évek írásaival szemben viszont mégis valami mást mutatnak ezek az írások. Akkor Cs. Szabó egy meglátott művelődés- és magatartáseszményt követett - mintha magára vette volna azt az eszményt, amit kortársai megláttak és kialakítottak. Ekkorra viszont Cs. Szabó maga is kialakult - hangja, hangütése, az esszék indítása csak rá jellemző és mással nem helyettesíthető. Ha a görögökről, Rómáról, Shakespeare-ről, Michelangelóról vagy Tumerről ír, akkor a velük való kapcsolatáról írt. Azért tehette ezt, mert ekkorra már valóban az életének része volt a művészeti és művelődési hagyomány. Zbigniew Herbert, a Cs. Szabóval sokban rokonítható lengyel esszéista jut eszembe: amikor Herbert először Rómába érkezett, azonnal a Fórumhoz ment, éjszaka volt, ezért zárva találta azt. A Capitoliumról nézte a diadalíveket és az oszlopok árnyait, s az árnyak mellé helyezte képzeletben az egész Forum Romanum alaprajzát, mert az iskolában valamikor pontos térképvázlatot is készítettek róla. Herberthez hasonlóan találkozott Cs. Szabó az egész Rómával, Firenzével, a görög világgal, Angliával, Shakespeare-rel és Turnerrel, mindent tudott korábban is, amikor pedig megismerte az új világokat, élete részévé is tette azokat. Ezért alkalmazhatta esszéiben a személyes hangot és az elbeszélői magatartást... Sajátos írói világával szinte önkéntelenül talált rá a maga műfajára: miközben az elbeszélői magatartását kialakította, magányos intézményként a szellemi tájékoztatás feladatát is magára vállalta. Számtalan nagy témát hozott közel a magyar olvasóhoz: Nagy Károly hagyatékáról, a vikingekről, a művészetnek a középkorban és a reneszánszban elfoglalt helyéről, a velencei festészet aranykoráról, aztán a nápolyi festészet aranykoráról, Rubensről, Bumsről, Keatsről, Austenről, Dickensről, Audenről, Huxley-ről írt alapvető esszéket, a témák felsorolásánál csupán egyetlen kötetére támaszkodtam, s ráadásul még abból is csak mutatóba választottam egy-egy témát. Aztán ott vannak a nagy magyar esszéi is. Csokonairól, Kölcseyről, Krúdyról, Illyés Gyuláról, Németh Lászlóról, Halász Gáborról. A görög esszék, egyáltalán a nagy úti esszék, az utazásokhoz kapcsolódó beszámolók ellenpontjaként pedig ott vannak a hazai tájakkal, városokkal, tájegységekkel kapcsolatos írások, ezek kapcsán csupán a Kárpát kebelében című gyűjtemény írásaira és az Erdély-könyvére utalok. Szabó Zoltán mellett éppen Cs. Szabó László volt a szerelmes földrajz legelkötelezettebb híve, annak a felfogásnak volt a híve, hogy a táj szemléletében a hagyományok megbecsülését és az érzelmeinket is érvényesítsük. Egyáltalán: az értelem és az érzelem másoknál nem látott arányban volt jelen Cs. Szabó László világában. Az értelem keresője címmel írt esszét Halász Gáborról, de nagyon értette és érezte Németh László érzelmekkel teli világát is. 151
