Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Füzi László: Az esszéíró
a valóság kultúra mögüli eltűnése zajlott le, hanem a kultúra felszámolódása is - ennek a folyamatnak az „eredménye" az, hogy az a kultúra, amelyikben Cs. Szabó László élt, ma már csak nyomelemeiben létezik, így Cs. Szabó, itt ebben a vonatkozásban leginkább Cs. Szabó, mert Halász Gábornak, Szerb Antalnak, Németh Lászlónak más célja is volt az esz- szével - valóban közvetítő volt, a későbbi korok embereinek az ő írásai egyre inkább azt mutatják meg, miképpen lehetett a kultúra segítségével élni. Bármilyen szomorú is így, a kultúrát az élet elé helyezve kimondani: Cs. Szabó sem, s a nagy esszéista társai sem csupán létükben érezték veszélyeztetve magukat, az a kultúra is pusztulásra ítéltetett, amelyikben élniük adatott - ameddig élniük adatott. A megérteni való jelenségek kibontása tanulmányok sorát igényelné. Ezek helyett elégedjünk meg most csak utalásokkal. Műveltségének gyökereiről maga írt, önéletrajzi emlékezéséből idézem: „Fiatal tanárunk, ókortudósok későbbi nevelője, Máthé Elek hatásának tulajdonítom, hogy iskolai kényszer nélkül időnként magunktól megvitattuk a tananyagot. Ovidius volt a kedvencünk (mint Shakespeare-nek) és Horatius, Tacitust ki nem állhattuk bitangul nehéz szövege miatt, Catullus örökifjú nagyságának felismeréséhez érett irodalmi tapasztalat s felnőtt, azaz sérült életérzés kellett s persze egyik sem volt meg nekünk, Vergiliust nemzeti önérzettel becsültük, mint mindenki, akiben van görögrómai kulturális leszármazási tudat. Felülvizsgálása későbbi folyamat, de a tökéletes nyelvművész mindenképpen megmenti benne a botcsinálta imperialistát." Amit idéztem, az a Lónyai utcai református gimnáziumban eltöltött időszakra vonatkozott, idézhettem volna az emlékezésből hosszú oldalakon keresztül, de hát nem is a konkrét ismeretanyag az érdekes, hanem az, hogy az a gimnázium, amelyikbe Cs. Szabó László járt, s amelyikbe nemzedéktársai jártak, még a közvetlenül a századelőn létező gimnázium leszármazottja volt, s megalapozott tudást adott. A klasszikus, még a görög-római alapokat őrző kultúrában lehetett létezni ezzel a tudással. S Európában is, emigrációjában ez segíti majd Márait, Cs. Szabót és másokat is - hiszen ők már diákkoruktól otthon voltak Európában. Cs. Szabó diákkorában Németországban, Olaszországban, Oxfordban, Párizsban járt, Németh László Olaszországban, aztán 1928-ban Párizsban is, ott már Proustot olvasta, mint Európában mindenki, aki irodalommal foglalkozott, Márai a húszas évek legelején már íróként is otthon volt Európában: „Magyar író, aki Európában otthon van. Különös, egyedülálló. Aki jólesően lubickol, magaelengedetten tenyészik - éveken át - a leipzigi, berlini, párizsi kávéházak és szalonok életében. Bámészkodik, fecseg, kialakult napi programja van, s egy idegrezzenés sincs benne: nem ez a dolga, nem ez az élete. Márai pályatársai vagy kortársai közül ki érezhette otthon magát a berlini kávéházak teraszán vagy a művészektől nyüzsgő, füstös, hangos Dome-ban? Kinek nem volt, bárkinek közülük vagy közülünk, magyarságból fakadó idegenségérzete, sőt eredendő kisebbségi tudata az idegen irodalom nagyjaival vagy kicsinyeivel szemben? Egyedül talán Kosztolányi foghatott úgy kezet Thomas Mann-nal - úgy vélem, személyes biztonságérzete okán -, mint egyenlő az egyenlővel" - írja a fiatal Márai világát elemezve Lengyel Balázs. Lengyel Balázs azt mondja, hogy Márai íróként is otthon volt Európában, mi pedig jegyezzük meg, hogy sokan, nagyon sokan, a huszadik század elején születtek generációjából, ha írói elismertségben nem is - ez, tudjuk jól, külön történet -, de szellemileg mindenképpen otthon voltak Európában, s ez későbbi emigrációs létüket is segítette. Az ország Európától való elzárkózása később következett, s talán csak mostanra számolódik fel - igaz, közben Európa is megváltozott, ám az is igaz, hogy megőrződött szellemiségével még mindig lehet élni. A széles alapozottságú műveltség nélkül Cs. Szabó László - Németh Lászlót követően - 1935 után nem lehetett volna a Magyar Rádió irodalmi vezetője. Gondoljunk csak bele: az akkori irodalmi és politikai harcok, küzdelmek közepette az egymással súlyos harcokat 148
