Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Borbándi Gyula: Pótolhatatlan nyugati magyar intézmény

A Cs. Szabóval való kapcsolatnak örültem, de a személyes találkozásra még várni kellett. Az igazat megvallva, abban - a negyvenötös demokrata fordulattal rokonszenvező - emigráns társaságban, amelyből folyóiratunk, a Látóhatár elindult, Cs. Szabó politikai tájékozódása nem volt rokonszenves. O ugyanis rendszeres cikkírója volt a Hungária című müncheni lapnak, amelynek politikai irányvonala a mi fogalmaink szerint erősen jobboldali volt, olyan szerzőkkel, akik a háború alatti évek kormánysajtójában jeleskedtek. Ottani szereplését nekem később azzal indokolta, hogy a lap sok helyre eljutott, sokan olvasták, és egyébként is a maga politikai függetlenségét végig fenntartotta.

Személyes kapcsolatom vele vitával kezdődött. A Hungária egy 1952. augusztusi számában hamis legendák ellen emelt szót, megemlítve az 1945-ös „vértelen forradalom" legendáját is. Egy félmondatában azt írta, hogy a magyarság elfogadta „a háromnapos demokráciát a könyökig véres moszkovitáktól". Ez ellenvéleményre ingerelt. A Látóhatárban részletesen kifejtettem, miért téves ez a megállapítás. Lényegében arról volt szó, írtam, hogy az országnak nem volt más választása, a régi rendszer fenntartásának nem volt lehetősége, nem is volt kívánatos. Függetlenül attól, hogy kik adtak módot a változásra, a magyar nép megérett a demokráciára, joga volt élni a kínálkozó lehetőséggel, és akármilyen volt, akármilyen rövid ideig tartott is, olyan közszabadságokat biztosított, például a demokratikus erők győzelmével járó választásokat, amikről lemondani vétek lett volna, még ha a „könyökig véres moszkoviták" is részt vettek benne. Az eredmény éppen őket sújtotta a legjobban. Cs. Szabó finoman, emelkedett hangon és tényszerűen válaszolt, kifogásolva főleg azt, hogy egy „kiszakított félmondattal" szálltam vitába. Megismételte tételét, hogy „a magyar demokrácia halvaszületett volt, amikor idegen megszállók parancskiadásaként fogadták el", hozzátéve, hogy „az író s a világi moralista ösztöne néha jobban eltalálja az igazságot, mint akár a dialektikus politikai gondolkodó, akár a türelmetlen hitvalló."

A vita nem folytatódott. Cs. Szabó továbbra is barátságával tüntetett ki. Amikor folyóiratunk szerkesztőségében belső ellentétek támadtak, majd két részre szakadt, fájlalta, és mindkét utódlapban közreműködést vállalt. Amikor ez nem ment, és a helyzet az egyik vagy a másik támogatását írta elő, az Új Látóhatár mellé állt, és élete végéig a folyóirat legtöbbet publikáló szerzői közé tartozott. Hogy személyesen mikor találkoztunk először egymással, máig sem tudom, nem találok adatot arra, hogy először mikor és hol jöttünk össze.

Legkésőbben mindenesetre 1953 nyarán, amikor Nagy-Britanniában jártam, és Londonban a legtöbb időt vele és Szabó Zoltánnal töltöttem. Megismerhettem Cs. Szabó második feleségét, Bözsit (Ihrig Erzsébetet), akinek a hangjára még emlékeztem abból az időből, amikor Gecső Sándoméként a budapesti rádió kedvelt bemondónője volt. Azután Szabó Zoltán feleségét, Károlyi Juditot (Károlyi Mihály lányát), akivel angolul kellett beszélni, mert magyarul nem tudott. A két Szabó, és főleg a feleségek felvilágosításainak és javaslatainak köszönhettem, hogy tanácsaikat megfogadva Angliában, Skóciában, Eszak-Irországban és Walesben mindent láthattam, amit röpke két hét alatt látni lehetett.

Az elkövetkező években a korábbinál jóval többször jöttem össze Cs. Szabó Lászlóval. Nagyrészt olyankor, amikor rádiós kiküldetésben vagy Új Látóhatár-ügyben, máskor magánutazáson Londonban jártam. Sohasem mulasztottam el telefonon felhívni, amíg dolgozott, munkahelyén, a BBC-ben. Olykor annak kantinjában, máskor közeli vendéglőben ebédeltünk. Ha több időm volt, ő hívott meg vacsorára a Gloucester Mews 48-ba, a hajdani londoni lóistállókból vagy kocsiszínekből kialakított lakások egyikébe, amely kétszintes volt, a földszinten gazdag könyvtárával, a felső szinten kis lakószobákkal, konyhával és mellékhelyiségekkel. Bözsi főzött, 1968 tavaszán bekövetkezett haláláig.

126