Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Gömöri György: Emlékek Cs. Szabóról

lasztotta közölni velem, hogy ez az írása már valahol megjelent nyomtatásban, tehát nem tálalható irodalmi szenzációként. Csé mindenesetre nagy filológiai körítéssel letolt az Új Látóhatár egyik 1959-es számában, s én fölöslegesnek tartottam tévedésemért mentegetőzni. Később, amikor már 1966-ban a párizsi Irodalmi Újságban egy új Aprily-válogatást recenzáltam, Csé olvasói levélben számon kérte, miért nem említettem egy, a kötetből kihagyott szép Aprily-verset Erdélyről. Azért nem említettem, mert a verset korábban nem ismertem; persze a pontosság kedvéért megnézhettem volna a háború előtti Aprily- köteteket a könyvtárban.

Ennél viszont jóval többször érdemeltem ki Cs. Szabó László dicséretét. Legelőször név nélkül, egy Látóhatár-cikkben („Egy év múltán”, 1958/1,67-70), ahol arról értekezett, mit csinálnak az egy évvel korábban érkezett fiatal magyar emigránsok. Volt egy Adrian Brine nevű barátom, aki meghívott karácsonyra családjához egy dél-nagylondoni városkába (Csé szerint „falura"), s a dicséret válogatott angol olvasmányaimnak szólt, annak, hogy egyelőre felhagytam korábbi romantikus, világmegváltó terveimmel.

Másodszor Radnóti Miklósnak József Attiláról írt emléksorai miatt dicsért meg Csé. Az 1959-ben kiadott, Radnóti életét képekben bemutató könyvecskében (szerkesztette Baróti Dezső) észrevettem ugyanis ezt a naplórészletből reprodukált sort: ,,[J. A.] megalázó szegénységben élt, folytonos és egyre szaporodó politikai csalódások között". Nyilvánvaló, hogy itt Radnóti József Attilának a kommunista párttal való kapcsolatára is utalt, arra, hogy (milyen okokból, az még ma sem teljesen tisztázott) ezt a nagy szocialista költőt kizárták az illegális magyar kommunista pártból! Csé ezúttal elégedetten méltányolta filológiai találatomat.

Következő elismerése 1968-ban ért, amikor a Tri-Quarterly című amerikai folyóirat kelet-európai különszámát szerkesztettem, illetve amikor ennek a különszámnak az anyagát Chicagóban kiadta a Quadrangle Kiadó New Writing of East Europe címmel. Ezt az eseményt belső vezércikkben üdvözölte a Times Literary Supplement, s a rendkívüli fogadtatás határozottan felizgatta Csét, annál is inkább, mert a különszámba belevettem az ő Weöres Sándorral készített beszélgetését a BBC magyar adásából - ez a Quadrangle- féle kötetben a 63-67. lapokon szerepel. Ennek a kötetnek a magyar anyaga egyébként, azt hiszem, eléggé jól összeállt, Déry Tibor prózája és Háy Gyula drámarészlete mellett fordítások szerepeltek benne József Attila, Weöres Sándor, Pilinszky János és Nagy László verseiből, reprodukciók Bálint Endre, Borsos Miklós, Csemus Tibor, Csontváry Tivadar, Medveczky Jenő és Vasarely műveiből.

1969-ben Csé megint izgatottan hívott fel a Bush House-ból, az angol rádió magyar osztályáról. Az izgalmat az Új égtájak című nemzedéki versantológia váltotta ki, amely Vas István számára először bizonyította be, hogy Nyugaton is létezhet jó magyar irodalom. Vas, akivel akkor már baráti viszonyban voltam, erről - horribile dictu! - az MSZMP központi lapjában, a Népszabadságban írt egész kolumnás cikket, amit a Bush Efouse-ban egymás kezéből téptek ki a magyar osztály munkatársai és számos példányban sokszorosítottak. Csé már korábban gratulált az antológiához, csak azt nehezményezte, hogy mint szerkesztő (illetve társszerkesztő, az időközben elhunyt Juhász Vilmossal) magamat miért nem hagytam ki belőle. Ezt én nem tartottam szükségesnek, annál is inkább, mert az én itt szereplő verseimet még Juhász Vilmos válogatta, illetve hagyta jóvá. Az antológia szerkesztésének pikantériája abban állt, hogy én először Csét kértem fel az előszó megírására, csak az ő visszautasítása után fordultam Határ Győzőhöz, aki természetesen a feladatot kiválóan megoldotta (azoknak a hosszú névsorával együtt, aki még benne lehettek volna az antológiában). De Csé a Vas-recenzió után éppenúgy örült az antológia sikerének, mintha ő kezdeményezte volna, illetve juttatta volna el Vashoz a könyvet.

116