Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Monostori Imre: Cs. Szabó László és a népi irodalom
Cs. Szabó László az emigrációban sem szűnt meg a magyar irodalmi élet figyelője s kritikusa lenni. Kritikáit gyakran lengi be engesztelhetetlen kommunistaellenessége. Németh László Galilei- drámáját nagy örömmel fogadja27, mivel az a történelmi tények hűségével örökíti meg „nyomasztó teljességében a magyar szellem állapotát 1949 óta". Németh László nemzedéke - írja - Ady és Babits nyomán nőtt fel, s e nemzedék becsületéről van szó a Galileiben. E nemzedék sorsa és gondolkozása a dráma lényege: a szellem becsülete a diktatúrával szemben. Nem kétséges: Ady és Babits egyidejű megidézésével Cs. Szabó Némethet is a „nemzeti" szellemek között tartja számon. Ugyanakkor - egy másik cikkében - továbbra is fönntartja azon véleményét, amely szerint a Kisebbségben kirekesztő jellegű mű volt, s élesen veti föl kételyét Németh bartóki modelljének az irodalomra történő alkalmazhatóságáról.28 (Keletről hiányzik „Bartók Béla lángelméje", nincs meg a fiatalok szabad mozgása, az ősvilág ízei már ismertek; Nyugaton pedig hiányoznak a „hitelesítő lángelmék" a verstechnikában.) Említettük, hogy Cs. Szabó a szépíró Németh Lászlót a legnagyobbak közt tartotta számon. (1962- ben egyik írásában például igen pozitívan értékelte drámaírói munkásságát.29) Ugyanakkor viszont megkérdőjelezte politikai-etikai viselkedésének helyességét a korai Kádár-rezsim idején. Minderre Németh 1959-es szovjetunióbeli utazása és az Utazás című színdarab megjelenése (1962) adott okot. Cs. Szabó azt a kérdést veti föl30, vajon az 1956 utáni „új Bach-korszakban" milyen módon és mikor volt itt az ideje annak, hogy valaki előbb-utóbb a tudat szintjére kényszerítse „a nép ösztönös mozdulatait", azaz, a kiegyezést az ellenforradalmi Kádár-rendszerrel. Ez a valaki szerinte Németh László volt, aki tudatosította ezt az ösztönös vágyakozást. A színdarab azt sugallja, hogy Moszkva kénytelen szövetségén túl igénybe kell venni „a magyarok önkéntes szövetségét". Németh az általa 1956. november elején használt két „megszentelt szót": „emelkedő nemzet", most, az új Bach-rendszerre nézve is érvényesnek tartja. Azt sugallja, hogy az együttélés kényszerű, s a szerep mellé önigazolást keres. Mindezt a bújtatott felszólítást a szovjetunióbeli látogatásáról írt cikkei alapozták meg: a Szovjetunió nem is olyan rossz és félelmes, az ottani szocializmustól a magyarok is sokat várhatnak. Cs. Szabó szerint: „Túl friss a seb a nemzeten, hogy írója a csendes, eltemető alkalmazkodáson felül már tudatos illeszkedést is kívánjon tőle a történelmi determinizmus jegyében s a nép önérdekében."31 (Kiemelés az eredeti szövegben.) Ugyanez a túlságosan szigorú, elítélő attitűd mutatkozik meg Cs. Szabónak egy ugyancsak ekkortájt (1963-ban) írt távlatos igényű esszéjében. Németh László Szekfű-bírálatát érintve azt írja, hogy 1945 után Szekfű és Németh „ugyanarra az oldalra kerültek: Szekfű mint moszkvai követ, Németh László a Szovjet írószövetség vendégeként".32 Németh László 70. születésnapján a megenyhült Cs. Szabó László terjedelmes tanulmánnyal, pályaképpel tiszteleg, emlékezik.33 Szépen indít: „a Tanú írójának kortárs tanúja beszél. Fegyvertársak voltunk egy ideig, ellenségek, legjobb tudomásom szerint soha." A húszas és harmincas évek fordulóján ő volt „a magyar kritikai irodalom maximuma". Nem igaz az az állítás, hogy „csak a népi írók érdekelték, még az sem, hogy feléjük húzott. Nyitott volt minden irányban [...]." Ugyanakkor lehetetlenül nehéz követelményeket szabott honfitársainak. „Mércéje túl magas; akármekkora szeretet fűti a nevelőt, az irgalmatlan selejtezőből csak egy »iránytmutató kisebbség« kerülhet ki [...]." A Kisebbségben torz tükör volt, de mégiscsak ő az egyike a legjobb (irodalom)történészeinknek: ő írta a Berzsenyit és a Széchenyit is. Történelmi drámái úgyszintén elsőrangúak. A Sajkódi esték tanulmánya27 A második Galilei-pör. = Új Hungária (München), 1955. aug. 26. 3.1. 28 Azért is irodalom. = Katolikus Szemle (Róma), 1958. 3. sz. 115-119.1. 29 A Széchenyi-dráma ürügyén egy 1947-es élményét idézi fel Illyéssel. Arról beszélgettek egy vasúti hálókocsiban, hogy - Cs. Szabó szerint - „Németh mekkora tehetség"; „jó színház is, amit csinál, nem csak irodalom. Eszményeit igazolja, a görögöket és Shakespeare-t, akik rituális és nem hétköznapi nyelven gyűrnek maguk alá." (Hunok Nyugaton. = Új Látóhatár [München], 1962. 5. sz. [szept.-okt.] 446.1.) 30 Az Utazás. = Új Látóhatár, 1962. 4. sz. (júl.-aug.) 320-326.1. 31 Mindenesetre Cs. Szabó - lábjegyzete szerint - egyetértene azzal, ha Németh Lászlót Nobel-díjjal tüntetnék ki. 32 Egy ország vérben áll. Gondolatok a magyar történelemről. In: Cs. Sz. L.: Ország és irodalom. Brüsszel, 1963. Nagy Imre Politikai és Társadalomtudományi Intézet. 159.1. 33 A mintadiák. = Új Látóhatár, 1971. 2. sz. (ápr. 18.) 105-130.1. 61
