Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Dobozi Eszter: „...az anyanyelv a mi arcunk”
Dobozi Eszter „...az anyanyelv a mi arcunk" Faragó Laura Szülőföldem - zengő anyanyelvem című könyvéről Jelenidejűségben leledző korunk egyik legjellemzőbb műfaja a beszélgetés. A társalgókat a néző, a hallgató egyidejűleg hallgatja, nézi. Vagy: mintha egyidejűleg hallgatná, nézné. Ismerjük mindennapjainkból a sziporkázó talk-showt, a vitaműsort. Tudunk az össztűzszerű, a beszélgetésre megin- vitáltat kivégzésszerűen megsemmisítő kérdezz-felelek játékról. Külön világ a kvíz. De van jelentéktelenségekről szóló terefere, üres szócséplés, jópofizás. Van hazudós. Van handabandázós. Van be- telefonálós hozzászólásokra épülő beszélgetésfolyam. Van lelkizés. Van minden szemérmet feledtető mutogatós. Omlik az odamondogatósdi, a rágalmazósdi, a ki tud otrombábbat, gusztustalanabbat versengő csevelye. Van, mert állítólag ezekre vagyunk vevők. A könnyű kis szlenges a népszerű. Minél inkább a felületen zajlik a szópárbajba elegyedők csörtéje, annál fogékonyabb rá a közönség. Annál nagyobb a derültség. Általános az elégedettség. Olykor látjuk és halljuk a szakma avatott képviselőit ellehetetlenülőben. Másokat szuszogva és szörcsögőn. Csörgősipkával a fejükön vagy fésületlenül. Hányavetin és gőgösen. És jönnek a hivatásos idétlenek. Jönnek a hadarok, a rágógumis darálók, a pöszék, a nyafogók, az orrhangúak, a raccsolók, a nyegléskedők, a harsányak, a kikiáltók. És rengetegen: az utca embere, ki egy miközülünk, az egyszerű nép fia, lánya. Akik nem különbek, mint mi vagyunk. A spontaneitás parancsától görcsölők, a megjátszott közvetlenségben feszengők. S ezalatt mintha ritkulóban lenne a valódi interjú. Az újságírói is. De végképp eltűnőben az a változat, amelyet irodalmi igénnyel fogalmaz mindkét fél. Az interjút kérő, s az interjút adó is. A válo- gatatlanul ránk zúduló diskurzus, traces- és dumaparti-áradatában fuldoklóknak üdítő emlék az az interjúsorozat, amelyet az énekművész Faragó Laura készített meghívott vendégeivel, írókkal, költőkkel. A beszélgetések egy részét hallhattuk, mert 1998-tól két éven át közvetítette a Bartók Rádió. És most újabb interjúkkal kibővített változatát olvashatjuk is Szülőföldem - zengő anyanyelvem címmel a Masszi Kiadó gondozásában 2003-ban megjelent kötetben. A bensőséges hangú társalgások írott változatukban is jól megállják a helyüket, hiszen igazi beszélgetések formálódnak átélt kontaktusra épülve a művésznő és az írók között. A választott tárgy itt nem is tűri a megszólalásokban az üresjáratot. A kérdező őszinte érdeklődésére őszinte válaszokkal felelnek a kivétel nélkül megszenvedett sorsú megkérdezettek. Az interjúsorozat mintául szolgálhat mindazok számára, akik tanulmányozni szándékoznak (ha volnának ilyen szándékkal felruházottak), miként hangolódhat rá riporter a beszélgetőpartnerére. Úgy, ahogyan Faragó Laura teszi. Jól ismeri, sőt szereti a beszélgetésre meginvitált szerzőt. Ismeri természetét, érzékenységét, olvassa, érti műveit. Érzi, mikor kell háttérbe vonulni. Hagyja beszélni beszélgetőtársát. Olykor hagyja magát vezettetni is. De tudja azt is, mikor kell továbblendítem a beszélőt. Egyszóval itt minden a szeretet, a kölcsönös figyelem légkörében történik. Kérdésfeltevései a választott téma szempontjából épp olyan informatívak, mint a válaszok. Faragó Laura maga is irigylésre méltóan sokat tud arról, amiről a harminchat irodalmárt faggatja. Amint az utószóból (de a kecskeméti költő-szerkesztővel felvett párbeszédből is) megtudhatjuk, a Forrás egykori „Szerelmes földrajz" száma ösztönözte a beszélgetések megszervezésére a művésznőt. A folyóiratot jegyzők Szabó Zoltán nyomán szerkesztették meg az írók szülőföldről, tájélményekről szóló vallomásait tartalmazó tematikus számukat. A néprajzban, az irodalomban és termé172
