Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Luchmann Zsuzsanna: Az anyanyelv bűvöletében

lattól: az elmúlás képzetével szemben a létezés, az élet jelenvalóságának megragadásával. Ennek egyik eszköze itt az idillnek olyan felfogása, amely a megjelenítésben nem egyszerűen csak emberi- esít, hanem „gyermekiesít". A természeti és a tárgyi világ elemei, a parányiak éppúgy, mint a nagyok, a gyermeki mentalitás jegyeit hordozzák, vagy a felnőtt-gyermek kapcsolat bensőséges megjelenési formáira utalnak: „A fenyő is neveti, könnyezve neveti, ahogy / tűlevelén lefut, bukseggel a pöttöm esőcsepp. / Mosdatja a hulló felhő a csipás háztetőket. / Gyerekláb lóbáz egy pádon: ló- báz az eső lába is - / ázott lánycsapat fut át a városon: fut a szél, kergeti őket."

A gyermekiét motívumkörének kibontása Pintér Lajos költészetében nem szűkíthető le a saját gyermekkor megidézésére. Monostori Imre igazi „homo ludens"-nek nevezi őt (Hitel, 2000/4) meghatározva ezzel költői magatartásának alapvető vonását és költészetének sajátos karakterét, amely szerint számára „a gyermek, a gyerekkor, a gyermeki világ őszintesége, komolysága és színes játékossága a mindenkori védjegy és védő erő." Ezért írja a Kézjegy kötet „felnőtt versében", a Poharakban: ,/Ha egy kis gyerek poharakra néz, / halkan megcsendülnek.' / Ki ne pusztuljon tekintetünkből / a gyermek: / ha a poharakra nézünk, / szétrepednek."

Őszinteség, komolyság, játékosság - a három minőség biztosítéka lehet az olvashatóságnak akkor is, ha eredetileg nem gyerekeknek szánja a versét a költő. így kerülhetett a kötetbe a Nocturne, az Áttüntetések negyedik tétele (Ezredfordulóponton) és A hangyák temploma, az Aranykor című versfüzérnek ugyancsak negyedik darabja (Didergő ünnep). Az előző meglehetősen szikár, nyomasztó és vigasztalan „tájrajzának" utolsó vonása a pintéri költészet egy jellegzetes eljárását mutatja fel; azt a gesztust, amellyel olyan természetesen tud összevonni és emberi közelségbe hozni makro- és mikrovilágokat: „Hószürke ég, hószürke föld. A föld, az ég / hajnalra majdhogy összeér. / De elfér közötte egy tenyér." A másik vers a fenyegetettség átérzésének és a szorongásnak gyermekien komoly és őszinte megvallása: „Épp e pillanatban is, / épp most is / elpusztulhatna a föld. / Félek, de nem nagyon." A költő a korán elveszített nemzedéktársat, a maga alkotta külön világában rejtőzködő Pinczési Juditot idézi meg Arány című versén keresztül. Ennek egy sorát teszi meg címmé (A hangyák temploma), a maga rajzolta rét világát pedig verstárggyá. Pintér írásaiban több helyütt bukkan fel egy szürrealisztikus álomkép - 1986-os naplójának, a Zöld országnak egyik feljegyzésében részletesebben is kifejtve -, amely a maga furcsa játékosságában a mindenséget hordozza: „Álmomban rohangáltam / a magamrajzolta réten, / ismered jeleim: / sütött a Naphold, / lapult egy egérfejű macska, / virágok, talán pipacsok / s fiú-lány: kéz a kézben." Ez a „külön világ" is menedék lehet a védtelenségben.

Helye van a Békarokkában a Fehéringes folyók két versének, az Ócskapiac és a Hiszekegy a csikós motívumok könyvéből címűeknek is. Bognár Tas írja A magyar gyermekvers című munkájában (Bp. 2001), hogy a gyermekvers „legjobbjai ma is bűvölnek, bájolnak, sámánkodnak, pogánykodnak, még a jé- zusi magatartást, igényt vállalók is." Ő idézi Weöres Sándornak a kérdést érintő egyik nyilatkozatát: „A gyerek versigénye ősi jellegű, kissé úgy fogja fel a képet, a zenét, a ritmust, mint az ősember. A gyermekversnek varázsige jellege van, éppen, mert közel került az ősi nyelvi világhoz, de ennek semmi köze a gügyögéshez. [...] Az igazi gyerekvers: elsődleges rácsodálkozás valamilyen látványra, élményre, hangra; nemcsak tartalmilag: zeneileg, képileg, ösztönileg..." Ezzel a nyelvi világgal tartanak kapcsolatot Pintér Lajos versei is. Mindkettő ősi hangzásvilágával, képeinek erőteljes tömörítő erejével hat és azzal a játékossággal, amellyel a költő látomást hordozó versmondatot képes létrehozni hangzásbeli egybecsengésekből. Meghökkentően spontán és sokatmondóan szellemes nyelvi fordulatok, a konvenció és a képzelet ellentmondását jelző groteszk képek, képekben bujkáló gondolatok, magával ragadó, sodró lendület - ezek a költői játék további megjelenési formái. A szövegen kívüli elemek, a ritmika és a rímelés - mint versformáló tényezők - maguk is a gondolat szolgálatában állnak.

Az Ócskapiac formája a vásári kikiáltók ritmusát követő felező hatos, ez a rendkívül dallamos és nagy verselő készséget igénylő forma: „eladó mindenem / mindenem / csak te nem / / hát engem ki vesz meg / az isten / hidege / / azt mondja ráfázott / jéghintán / hintázott / / eladó ingem is / eladó / ingyen is". A Hiszekegy a csikós motívumok könyvéből című vers népköltészeti eredetű alapformája mögött ott sejlik még a népdal. Abban az értelemben is, hogy motívumai játékosan rejtik, bújtatják az erotikát, de könnyed dallamossága is őrzi az énekelt vers emlékét. A régi ütemhangsúlyos formák közül az egyik legkedveltebb, az ún. nyolcas-hetes periódus adja a strófák zeneiségét - a különös tördelés ellenére. A két sornak számtalan variációja létezik a magyar költészetben. Pintér is megfordítja a sorrendet, fontosabbnak érezvén a dallamos hetest a boldogságra hívogató, boldogságba ringató szándék kifejezésére.

164