Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Terts István: Vekerdi László példája?
seben közreműködésre régi barátját, V.-t kérte fel. Ő pénzt és neve feltüntetését nem kérte, ahhoz viszont ragaszkodott, hogy a szerzők kiválasztásába beleszólhasson. Egy ideig mégis szerepelt a neve mint egyik sorozatszerkesztőé, majd először az övé, aztán a Sík Csabáé is eltűnt, és végül is a sorozat nélkülük ment tovább (amíg ment). Az első legalább 100 kötethez köze van. („A Gyorsuló idő szerkesztését Sík Csabával rettentő örömmel és nagy lelkesedéssel csináltuk mind a ketten, ez nekünk a jó értelemben vett játék öröme volt. Sikerült jó néhány új embert, új szempontot és régi értéket a köztudatba emelni. Ezt akartuk elérni, egy darabig ment is. Maga a forma is nagyszerű volt; azt hiszem, az egész sorozatból Fajó János fedelei fognak megmaradni, és persze néhány kiváló tanulmány [...]. Mi előre megmondtuk, hogy kitől rendelünk, illetve kitől szeretnénk rendelni. Megmondták, hogy kitől nem lehet ezek közül, a többiektől rendeltünk. S mikor az emberek megírták a könyveket, akkor visz- szadobálta a kiadó, átíratta stb. Elsőrendű emberekről volt szó, akiknek azonban még nem volt nevük. A kiadó pedig azt mondta, hogy ne vacakoljunk, a szerzőket meg kell tömi, a fiatal szerző ne ugráljon, örüljön, hogy meggyalázzák. Mindezt nekem kellett volna vállalni és közvetíteni. Hát ilyet nem lehet vállalni, ez disznóság." SzZs; N.B. az egyik szerkesztő hölgy, aki ebben a „szerzőnevelésben" igencsak kitűnt, most másféle színekben tündököl.) Nemsokára V. boldogan újságolta, hogy - alighanem a Móra Kiadónál dolgozó barátja, Varga Domokos közvetítésével - megbízást kapott F. Kemény Mártától, hogy az általa „tizenkét éven felülieknek" szerkesztett „így élt..." című sorozatba írja meg Galilei, Descartes, Newton, Einstein és Kármán Tódor életrajzát. (Erre a hírre reagált úgy Szépe György, hogy „végre lesznek jó egyetemi tankönyveink"). 1977- ben megjelent az így élt Newton, közel harmincezer példányban (igaz, valamely „nyelvi ítész" közreműködésével számtalan nem a szerzőtől származó „is" szócskával „gazdagítva", melyeket aztán V. minden egyes általa szétosztott példányban egyenként kiirtott). Nem lehet tudni, hogy hány serdülő fordult ennek a kis könyvnek a hatására a fizika felé (vagy nem fordult el tőle); de az biztos, hogy - ki tudja, hogyan - 1981-ben megjelent belőle egy szlovák fordítás is. És az is biztos, hogy a Gyuris-féle bibliográfiában összesen csak egy (!) recenzió szerepel. És persze az is, hogy a többi négy csak terv maradt, alighanem a sorozatszerkesztő halála miatt. A meg nem írt Galilei-kötetnek érdekes lett a sorsa. Többek (fogalmazzunk így) „unszolására" akkora munkával, amely nem is egy nagydoktori elkészítéséhez elég lett volna, V., aki azóta is - ahogy mondani szokták - Galileivel kelt és feküdt, és mindent elolvasott tőle és róla, amit csak lehetett (ami egész könyvtárnyit jelent), megírta az így él Galileit (1997). Már a címlap története is száz százalékig „veker- dis": mióta van autója (sőt: a Sárkány névre hallgató régit ki is tudta cserélni egy új, de már négyütemű Wartburgra), nemcsak maga művelte somlóhegyi szőlőjébe jutott el, hanem az utóbbi években Ausztriába, Olaszországba és Franciaországba is; a chartres-i katedrálisban látta meg az Izaiás prófétát ábrázoló üvegablakot, és ennek reprodukciója került a címlapra, mint ami - talán nem is véletlenül - a legjobban illik Galileihez (és sokak szerint hozzá magához). Ha a szerkesztő biztosan nem is, V. maga elsőnek a most következő mondatot húzná ki: „ha..., akkor" ez a könyv nemcsak mint „ismeretterjesztés", de mint a tudománytörténet (vagy Fülep Lajos „művészettörténet-filozófia" fogalmának megfelelőjeként a tudománytörténet-filozófia) nagy „dobása" is. Európai, sőt világszenzáció lehetett volna. Itthon sem lett... Ha az „így élt" sorozatba nem is készült el a többi tervezett V.-kötet, a Móra Kiadó (és Kemény Márta) megjelentetett két, Varga Domokos és V. által közösen jegyzett „ifjúsági könyv"-et: Európa születése. Európa a IV-XIII. században (1977, a „Képes 136
