Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Móricz Zsigmond: Tükör
Úgy áll bánatosan, vonalakba törve, harangszerűen szétröpül a szoknyája, a fején félrecsapva a kalapja, a kacér, fess ezüstzöld kalap, a paradicsommadár rájerral,22 s az arcáról feltolt fehér apró fekete pettyes fátyollal, hiába, semmi sem sikerül neki. A fehér, a vérszegény sárga nyaka mereven áll, a két karját görcsösen dugja be a muff- ba, amely barna prémcsíkokból és acélkék selyem sávokból áll, a könyvet az utolsó percig a markában tartja s odaáll a férje mögé, bekarikásodott szomorú szemeivel; odaadja a könyvet, kiadja az ujjai közül, mintha a halálra adná. Jön és aláírja. Míg aláírja, beírja a Budapestet, aztán a nevét, Ditl Vilmosné. Beírja a Budapestet, amit az ura kihagyott, rendszeres nyugodt lelke nem hagy űrt. Egy kicsit átalakul, a kabát, amelyet feltolt a nyaka, mintha legényesen, panyókásan állna, az orra hegye piros, sovány arcocskája előreszegül. Az ura visszanéz, ideges, az arcát kaparja, nézi, hogy hol az ív. Most odaadta, s újra összefonja kezét a muffban, s hátradobott váltóból előrebókol hosszú, vékony finom nyaka, úgy áll, mint isten szegénye, özvegye, árvája. A kifosztott, kiforgatott; csak mély csüggetegség, kimerült szomorúság és vértelen fáradtság látszik rajta. Már ott az ura az ablak előtt. Már odaverekedi magát, s nem történik semmi, csoda nem jön, hogy megmentse a pénzét. Újra szól, a férfi komoly s a szó miatt lemaradt, megint elébe tolódtak. Úgy örül ennek, mintha ezzel két perccel tovább lenne az övé a pénz. Megfogja a szoknyáját, kihúzogatja, lesimítja. Pár szó, a férfi beszél a könyvről.- így kell kitölteni.-Jó. Egy nagy vastag bundás úr kitolódik közülök. Ah. Ahogy odanéz, a férje az ablaknál áll. Ah, végre ott van. Úgy áll mögötte, sebesülten, mély és fájó srapnellövés. Negyvenezer korona... A férje beszél valamit.- Estefelé kész lesz, lehet érte jönni. Pár pillanat múlva egy kis sárga papírt tart a kezében, ez ma a 40.000 korona; ebben a pillanatban ez a hozomány, a kincs, ez a kis, tenyérnyi sárga papír... Ah, el lehetne ájulni. Szédelegve lép vissza.- Bemegyünk az aláírás miatt - mondja halkan suttogva a férfi, orvul, ahogy a nászéjszakán meglopta a bizalmát. Szótlan, fáradtan, szerencsétlenül lépked, utánavonszolja magát. S a nyomorult, úgy tesz, a világnak játssza, hogy no mi... mintha nem tudná, nem értené... mintha mondaná, valami bajod van? szédülsz? a rossz levegő miatt... Előrelép, az üvegajtót nyitja. Utánamegy. Talán itt még történik valami... A csoda... Hátha nem érvényes. S a férfinak csak arra kell az egész, hogy a kávéházban elmondják neki, hogy „áh, láttam a 40.000 koronát"! Kijönnek, ahogy bementek, valaki azt mondta:- Kérem, jól van - s elfordult. Ez is fölösleges volt. Egészen semmi. Kijött, utána az ember. Az ajtó bezárva, a mellékkijáraton el, mint a szédelgő. 22 Díszítéssel (francia) 111
