Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Cséve Anna: „A papír igényeinek megfelelően”
Régen voltam ennyire otthon magyar világban. Dagad a szív s a tüdő s valóban a gyomor is megkapja a magáét, olyan halászlé, olyan zsiványpecsenye s különösen mindeneknek a koronája, a legősibb, honfoglalás kori csemege, a nyárson sült kecsege, egy kis só minden fűszere, mint egy különös virág, rózsaszín és ínyenc falat. Az nem lehet, hogy ennyi erő, ennyi férfiasság, ennyi emberi pompa végső lobbanása legyen egy fajnak. Az nem lehet, hogy ez a fajta csak éppen idáig hozta volna a nemes vért, ebben a jövőnek kell jelen lenni, egy új és kemény és hajnalos jövő ígéretének. Itt valahogy tömören, tömény módon van meg a magyarság minden úri erénye; oly egészségesen, oly zordon és sorskihívó potentiával, hogy büszke századok első szakaszának látszik, a vármegyei autonómia ez utolsó napjaiban. Virít a Tisza és virítanak a füzek és lombos fák és füvek és az egész élet: Meglássátok, él magyar, áll Buda még. Körös-körül büszkén lihegnek fel a magyar halmok, s rekordtermést ringat a szárán a szél. Mintha valami roppant erő dagasztaná ezt a magyar kertet. Csak összefogni, csak kezet kézbe fogva új munkára indulni, hódító, új élő munkára s újabb ezredév emeli árvalányhajas kalapját a magyar faj előtt... Ma nincs fájdalom s nincs csüggedés, ma nincs kishitűség, nincs szegénység, nincs kolduspanasz, ma nincs csüggedtség, nincs verejték. Autók találtak ide a füzek alá s a puskák hallgatnak és a magyar tervek rajai repültek fel, mint méhraj, munkának s teremtésnek boldog rajai. Az Est, 1928. júl. 15. 101
