Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - H. Bagó Ilona: Móricz Zsigmond ismeretlen fotói és elfeledett riportjai

Négy riportot írt ez alatt a hat hét alatt. Ebből az Ahogy minket látnak28 címűhöz nem találtunk feljegyzést. A Nincs távolság, nincs idő29 jegyzetei az első, a Halásztanyán28 * 30 31 és A szabolcsi földvár31 jegyzetei a hozzájuk tartozó fotókkal a harmadik füzetben találhatók. A Halásztanyán jegyzeteiből alig épített be a riportba (a dalszövegek közül csak a Szép­asszonyok kezdetűt). A fényképeken szereplők nevét Jármy Bélánéhoz írott leveléből is­merjük: „Vasárnap a Halásztanyán voltam az alispánékkal és egy kis úri társaság (Mikecz Miklós, Sassi Szabó László, Erdőhegyi Ferenc, Jármy Menyhért, Thaly László, Rock Pis­ta, Kiss Sándor, Andrássy Danis a halászi főjegyző, Ritli Gyula). Nagyon szívesen átküld- tem volna egy fél méteres kecsegét, gyönyörű példányok voltak, de nem tudtam kitalál­ni a módját, a maguk boldog zugát már csak repülőgép fogja összekötni a világgal."32 A riport szövege viszont teljes mértékben támaszkodik a fotókra. A szabolcsi földvár a füzet­ben még Panoráma címmel szerepel, a földvárak történetére vonatkozó megjegyzések, il­letve az aktuális történet33 változatlanul kerül be az írásba34. 28 Az Est, 1928.13. sz. 2^ Pesti Napló, 1928. jún. 5. 30 Az Est, 1928. júl. 15. 31 Az Est, 1928. jún. 22. 32 MZs levelei I. 279.1. 33 Ezt a motívumot beépíti majd az Ebéd című elbeszélésbe is 1930-ban. 34 A Forrásban közreadott fényképfelvételeket T. Nagy György szkennelte és retusálta. (A Szerk.) 93

Next

/
Oldalképek
Tartalom