Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Móricz Zsigmond: Beszélgetés az írógéppel
Ez mind világszemléleti dolog. Egy kis nép csak azzal tudja fenntartani a nívóját a világ nemzeteinek versenyében, ha az életformában egyenrangúan igyekszik magát viselni. Ez tudniillik a magyar nemesi felfogás. Az apám nem volt nemes, talán (az sem bizonyos, hogy nem nemesi eredetű) az anyám, s kivált a nagyanyám viszont a magas dzsentrivel sőt a főnemességgel tartott rokonságot s abban nevelt. Mégis, az apámban voltak meg ezek a pazarló és fitogtató érzések. Ezek pedig nagyon hatnak a gyermekre. Hazulról hozott világszemléletemben nem szerepel a humanitás, az emberiségen való segítő érzés, a szövetkezés, az együttmunkálkodás, az altruizmus. Mindaz, ami ezekből bennem lassan gyökeret vert, már a gondolkozás és a közszellem alakulásának következménye. Mikor elindultam az élet útjára, én éppen olyan hetyke kis urizálásra vágyó fickó voltam, mint a többi nemesfiú. Innen van bennem még ma is a kifelé való reprezen- tálás vágya. Csak a zsidósággal való érintkezés figyelmeztetett az úgynevezett modern világszemlélet tételeire: arra, hogy a nép el van nyomva, ki van szipolyozva, s megakadályozzák az előrejutását gazdaságilag és politikailag. Az én első írásaimban, a Sáraranyban, még ami ilyenféle van, az voltakép dac és saját személyem számára nagyobb pozíció követelése, ez kivetítve a széles rétegekre. Én magam megmaradtam a régiben. Ezért voltam hajlamos arra, hogy a megkopott s besüppedt díványokat itt most megcsináltassam. Ez fontosabb a jóérzésem szempontjából, mint hogy a ráfordított 150 pengőt takarékba tegyem az öregkor számára. A szüléimben az öregkori biztosításnak legcsekélyebb nyoma sem volt meg: apám az erejét és munkaképességét kimeríthetetlennek és örökké tartónak tekintette, s a legutolsó napig úgy élt, hogy egyetlen fillér sem volt a házban. Én ugyanebből az okból, míg bőséges pénz folyt be, már akár keresetből, akár előlegből, tehát adósságra, egyáltalán nem szabtam korlátot a költekezésnek, mert a holnapot mindig bőségesebbnek és könnyebbnek tekintettem, mint a tegnapot és a mát. Ezzel az egész magyarság így van. Különösképpen hiányzik a tőkegyűjtés hajlama az egész magyarságból. A kubikos és napszámos éppen úgy kizárólag a mának él, mint a gazda, a kereskedő, az iparos és a hivatalnok. Nálunk csak az idegen fajúaknak van pénze: a németnek, a zsidónak. Lehet, hogy ez a kis magánjyjosság, amit itt most kiloptam magamnak, bizonyos változást hoz az életembe. Mióta itt vagyok, folyton számolok. Azelőtt is számoltam, de azelőtt a számadásom csak utólagos rendszerezés volt. Most folyton a holnapot vizsgálom. Erre a hónapra előirányoztam 1770 pengőt, - már eddig 2800-nál tartok. Éppen úgy, mint a múlt évben. De most nagy különbség van a költségvetésem szellemében az előző időkkel szemben. Most minden tételt latolgatok, hogy az előirányzott mérték túllépi-e a megszabott keretet, s örömmel látom, hogy nem. Ami többletkiadás van, az egyszer előforduló befektetés, vagy adósságcsökkentés. A jövő hónapban már nem szabad túlhaladni a keretet, csak törlesztéssel, vagy félretett pénzzel. Eddig minden előirányzott keret megvastagodott a hónap végére. Vagyis a pénz elforgácsolódott anélkül, hogy csökkent volna valami a múlt adósságaiból. Adósságtörlesztésre elő van irányozva 260 p. (ez volt a tavalyi törlesztés mértéke). Ennek a rovatnak szabad korlátlan magasra nőnie, mert a lefizetett adósság után nem kell kamatot fizetni, s cél az adósságtól való szabadulás. A többi rovatnak azonban meg kell állania. Ha ezt keresztül tudom vinni, akkor meg van mentve a haza. Az egész hazát ugyanis az teszi tönkre, hogy amint pénz kerül az emberek kezébe, azonnal elisszák, eleszik, elpazarolják. Az adósságot elfelejtik. Nem nevetséges, hogy egy rossz év az egész gazdatársadalmat kétségbeejtő helyzetbe sodorja. Rögtön nincs vetőmagja senkinek. Selyemharisnyára költik. A parasztot a konjunktúra tette tönkre, mert 84
