Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Lengyel András: A szabadkőműves Móra
kor egyúttal a beavatóé és beiktatóé is. Ahogy ki is mondta: „Hátra volna még testvéreim, hogy kitanítsalak benneteket a szkm. [= szabadkőművesség] intemacionális jeleiről és felruházzalak páholysejtünk jelvényeivel. Amazt szíves engedelmetekkel máskorra hagyom, a felruházást röviden elvégezzük" (Hevesi 1960. 356). A két új, még „kötény nélküli" szabadkőművest, akiket Móra ekkor megszólított, „kesztyűvel" avatta föl. A kesztyűnek, mint szabadkőműves jelképnek a jelentése számukra értelmezéssel volt megadható, - a beszéd ezt az értelmezést, ha röviden is, megadja. A kesztyű, amelyet a ceremónia részeként a két új tag megkapott, „fehér és erős bőrből való", mondja Móra, s mindjárt hozzáfűzte: „Legyen [ez] a kesztyű szívós és erős akarat képe. Ez itt a Szeged p[áholy] jelvénye, az emlékezet és hűség emblémájával, tekintsétek olyan rendjelnek, mely fölér az aranygyapjúval, mert sokkal nagyobb emberi értékek jutalmául adatik s nemes munkátokkal igyekezzetek értékét emelni. E fehér kesztyű a szabadkőműves üszta kezének jelképe a magatok számára, a női kesztyűvel az élet nemesebb tartalmához, a családi és hitvesi szeretethez való ragaszkodásunkat kívánjuk jelezni." Majd hozzátette még: „Testvérünk felesége nőtestvérünk, neki küldjük, neki kínáljuk szeretetünkkel e kesztyűt, melynek felmutatása a balsorsban a testvérek támogatását biztosítja számunkra" (Hevesi 1960. 356). A fölruházásnak ez az eljárása természetesen előre formalizált, konvencionális eljárás volt, benne az egyéni invenciónak kevés helye maradt. Az érdekes benne az, hogy a fölruházási szertartás során a jelképtől, a fizikai tárgytól eljutnak a résztvevők az erkölcsi követelmények megfogalmazásáig, azaz a jelkép igazában az erkölcsi szocializáció alkalma és eszköze. Ám nem hagyható figyelmen kívül, hogy - mint egy félmondatban Móra utalt is rá - ez a jelkép, ez a kesztyű, fölmutatva, egyúttal azonosító jel is: „a balsorsban a testvérek támogatását biztosítja" a kesztyűt fölmutató szabadkőműves számára. A következő, rövid beszéd, amely - ha nem az előbbi, 1918. májusi beszéd záró része - még bizonyosan 1918 ősze, sőt nyara előtt született meg, s a szabadkőműves „atmoszféra" dicsérete. Móra ebben, talán az előbbi „munka" során fölmerülő bírálatokra reagálva, elhárítja a metafizikusság vádját magáról: „Nem akarok én pietista gyülekezetét látni a szabadkőművességben, mely elszakadva a fizikai élettől az angyalok lábaival lépeget az űrben, metafizikai álmok tűzszigetei és Izlandjai felé" (Hevesi 1960. 356). De a folytatásban mégis változatlanul a szabadkőműves erénykánont hangsúlyozza. „A mi külön atmoszféránkat akarom veletek beszívatni, mely Swedenborg arany korának szép országaira emlékeztet, ahol a levegő nem engedi meg, hogy hazugság szálljon el a szájból. Meg akarom veletek értetni, hogy ennek az atmoszférának köszönünk a profán életben olyan pillanatokat, amikor a rossz, mit tenni akarnánk, úgy esik lábainkhoz, mint bronzpaizsra az ólomgolyó, s mikor minden szépséggé, szeretetté, igazsággá változik körülöttünk" (Hevesi 1960. 356). S itt is elmondja a már ismert Lucifer-értelmezését, szinte szó szerint ugyanúgy, ahogy korábban — a különbség mégis lényeges. Itt ugyanis Lucifernek az értelmezésekor a gnosztikusokra hivatkozik (Hevesi 1960. 356 ) -, ekkori beállítódását tehát alighanem ennek a régi, nagy tradíciónak az ismerete és elfogadása is színezte. (Ez Mórának megint egy olyan oldalára vet némi fényt, amelyik a kutatás előtt teljességgel ismeretlen.) Ennél is fontosabb azonban, hogy beszéde zárlatában Móra - nagyon jellemző módon - a szabadkőműves erénykánon és a pragmatikus cselekvés elvi összehangolását kísérli meg: „Nem azt akarom mondani, hogy a szabadkőműves az élet nazarénusa legyen, aki soha fegyvert a kezébe nem vesz, - ó, én tudom, hogy az élet nappalai és éjszakái fegyverben telnek el. Nem látjuk egymást, nem érintjük egymást mi szegény halandók, sohase látunk mást, csak pajzsokat és sisakokat, sohase érintünk mást, csak vasakat és bronzokat. Ez az élet törvénye, testvérek, - a szabadkőműves 72
