Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Lengyel András: A szabadkőműves Móra
A szimbólummagyarázat jelentőségével értelemszerűen maguk a szabadkőművesek is kezdettől tisztában voltak. A szimbólumokat és magyarázatukat maguk is meghatározónak vélték. E tekintetben beszédes az az álláspont, amelyet 1947-ben A szabadkőművesség kézikönyve II. füzetében (Legényfok) Balassa József így foglalt össze: „a szabadkőműves szimbólumok legnagyobb része a középkori építőmesterek életével, munkásságával, szerszámaival függ össze. Az a törekvés, hogy eszméinket, gondolatainkat bizonyos szimbólumokkal kapcsoljuk össze, mélyen gyökerezik az emberi lélekben. Megvan a primitív népek gondolkodásában, vallásos szertartásaiban; a modem pszichoanalízis is sokat foglalkozik a szimbólumok eredetével és magyarázatával. A szabadkőműves szimbolikának az a célja, hogy eszmei tartalmát, erkölcsi felfogását valamely érzékelhető tárgyhoz kösse és ezáltal közelebb hozza az egyszerűbb gondolkodású, a mindennapi élet munkájával elfoglalt testvér lelkületéhez is. Mivel a szabadkőművesség egyik fontos célja az egyén erkölcsi tökéletesedése, ebben nagy segítségére vannak a szimbólumok" (Balassa 1947.19). 7 A szimbólumértelmezés funkciójáról és jelentőségéről írottak ismeretében, úgy vélem, az eddigieknél érdekesebbnek és fontosabbnak kell tartanunk Móra szabadkőműves verseit és beszédeit. Az a három vers és négy (?) beszéd ugyanis, amely szövegszerűen is régóta hozzáférhető (Földes 1960. 349, Hevesi 1960. 351-356) voltaképpen a szabadkőműves tradíciót újraértelmező, szimbólummagyarázó Mórát engedi látnunk, s így világossá teszi, hogy a szabadkőműves tradícióból Móra mit és hogyan aktualizált. Mert, nem kétséges, szóban forgó írásai a szabadkőműves „hermenutika" dokumentumai; igazában csak az értelmezett szimbólumok ismeretében, a vers- és beszédszövegeket azokkal együtt vizsgálva válnak egészen érthetővé - ám úgy megmutatják az író szabadkőműves orientációjának valódi irányultságát és természetét. Az időben első dokumentumok: versek. Az első - Láncban címmel -- a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy hivatalos közlönyének, a Keletnek 1913. január 1-jei számában jelent meg (újra közölve: Hevesi 1960. 351-352). A második a Szeged páholy XVII. számú „nővér munkáján" hangzott el 1913. március 16-án (esetleg, ahogy Földes Anna föltételezi, június 16-án), címe: Lánc; a harmadik, melyet Móra a Szeged páholy új helyiségének fölavatására írt, 1913. október 17-én hangzott el. (Ez utóbbiak közölve: Földes 1960. 349.) Mindhárom szöveg tehát Móra szabadkőműves pályafutásának első szakaszához tartozik. Az első két versnek már a címe is magyarázatot kíván. A lánc-vers sajátos szabadkőműves „műfajnak" tekinthető; maga a lánc szabadkőműves szimbólum, a láncvers pedig a rituálé része. Egy-egy „munka" befejezésekor, esetleg elhunyt szabadkőműves „testvér" temetésén hangzik el. A lánc, amely láncszemekből áll, a szabadkőműves ösz- szetartozás, összekapcsolódás kifejezője (s nem, mondjuk, a rabságé). Móra első két versének címe tehát műfajmegjelölés, s egyben az összetartozásra való emlékeztetés. A Láncban, amely három hatsoros strófából áll, az első két szakaszban a világban zajló folyamatokat írja le, a harmadik a szabadkőműves teendőket fogalmazza újra. Innen érdemes indulnunk: Míg kint a poklok orgonája szól: Testvéreim, fogódzzunk össze jól, Láncunkban minden szem legyen helyén, A templomot akkor nem féltem én, Oltártüzünknek hármas gyertyalángja Reményt ragyog a tolvaj éjszakába. 64
