Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Lengyel András: A szabadkőműves Móra
S Móra, az okos és jó tollú újságíró, aki írásai révén széles körben ismert volt, értelemszerűen „képbe" kellett, hogy kerüljön. 6. Végül nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az új páholy, amelybe Móra fölvételét kérte, radikalizmusa révén egyszerre ígért szellemi izgalmakat s orientációs lehetőségeket, ugyanakkor, exkluzivitása révén, tekintélyt adó, gyakorlati előnyökkel is járó szerveződés volt. Mindez együtt, úgy vélem, elég volt ahhoz, hogy Móra a „kontemplativ tespedést" jelentő Árpád páholyba nem lépett be, az új, radikális orientációt ígérő Szeged páholyba viszont már igen. 5 Szabadkőműves-pályafutása három, viszonylag jól elkülönülő szakaszra oszlik. Az első kb. 1914 őszéig tart, a második 1914 őszétől 1917 őszéig, a harmadik ez időponttól „fedezéséig", 1919-20-ig. Mindhárom szakasz egyéni, a többitől lényeges pontokon különböző periódusnak tekinthető. Az első az „igazi" szabadkőművessé válás, a szocializáció időszaka, a második a kényszerű - részleges - pauzáé, a harmadik a radikalizálódott s már szabadkőműves körökben is hangadóvá lett Móra vezérszerepének ideje. Az első, szocializációs szakasz a beavatódás, a szabadkőműves hierarchiába való gyors betagolódás folyamataként írható le. Ennek lépcsői, fokozatai viszonylag jól elkülöníthetők. A fölvételét követő első időkben, 1912. január 15-én, egy úgynevezett I. fokú „munkán" még csak egy másik páholyhoz tartozó szabadkőműves szerző, Várady Zsig- mond könyvéről referált. Előadásáról, a páholy dokumentációja számára, január 26-a körül rövid összefoglalót is írt (ez meg is maradt), valamivel előtte, 16-án pedig olvasmányélménye alapján „profán" (azaz nem szabadkőműves) lapban, a Szegedi Naplóban vezércikke jelent meg (vö. Gaál 1992. 18). Továbbadta, közvetítette azt, amit e körben tanult. Amennyire megállapítható, ekkoriban rendszeresen részt vett a páholy napi életében, így valószínűleg szembesült azzal a vitával is, amelyet a Szeged páholy a Nagypáholy vezetésével 1912 tavaszán (pl. április 15-én) a lehetséges politikai szerepvállalás körül folytatott (Földes 1960. 348). A Nagypáholy vezetése ugyanis nehezményezte a Világ című lap, a Választójogi Liga s más, ún. polgári radikális szerveződés politikai irányát, a Szeged páholy azonban, irányához híven, a Jászi Oszkár és társai által képviselt politika mellett foglalt állást (Földes 1960. 348). S hogy Móra akkoriban rendszeres résztvevője volt a páholymunkáknak, azt - paradox módon - az az 1912. október 13-i levele tanúsítja, amelyben - amikor egyszer éppen nem tudott valami feladatot elvállalni - kimentette magát (Földes 1960. 348, Gaál 1992. 18). Ezzel összhangban áll, hogy hamarosan, már 1912. október 8-án, egy úgynevezett II. fokú munkán „legényfokra" emelték (Gaál 1992. 18), ami azután 1913. január 13-án hivatalossá, a Nagypáholy által is elismertté vált (Hevesi 1960. 351). Sőt, a páholy vezetése - élve a rendkívüli, a szokásos föl- készülési időt be nem tartó előresorolás lehetőségével - még a „legényfok" hivatalos elismerése előtt, 1913. január 8-án, egy „tisztikari értekezleten" elhatározta Móra „mesterré" emelését is. Mi több, a mesterfokot Móra már január 20-án hivatalosan is megkapta - személyi anyagaiban ez a dátum: 1913. január 20. szerepel (Hevesi 1960. 351). Az 1913. február 5-i tisztikari értekezleten már ő is mint tisztikari tag vett részt (Gaál 1992. 18). Március 3-án az új főmestert, főmesterré avatása alkalmával már ő köszöntötte a páholy nevében (Földes 1960. 348), másnap, március 4-én pedig a Nagypáholytól megkapta „mesterré" emelése okmányait (Földes 1960. 348), s a Szeged páholy helyettes szónokává választják (Gaál 1992. 18). Azaz rövid egy és egynegyed év alatt „kereső"-ből a páholy egyik vezetője lett; nem kétséges, hogy mindez meglehetősen gyors szabadkőműveskarriernek tekinthető. 58
