Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Lengyel András: A szabadkőműves Móra

Lengyel András A szabadkőműves Móra 1 Régóta ismert, hogy Móra Ferenc szabadkőműves volt; 1911 és 1919 (jogilag: 1920) kö­zött a radikálisabb szegedi páholy, a Szeged tagjaként tevékenykedett. Tevékenységének e területével már többen is foglalkoztak, előbb Földes Anna (1958, 1960), és Hevesi József (1960), majd Péter László (1984), végül Gaál Endre (1992). A föltárt anyag azonban, néhány ismétlődő alapadaton túl, lényegében csak egy-egy részletet vagy összefüggést világít meg. Az elérhető források egységes nézőpontú módszeres értelmezése elmaradt. Ez rész­ben a Móra-kutatás gyöngeségeivel, részben a kutatóknak a szabadkőművesség történeté­ben való járatlanságával magyarázható. A Móra-kutatás érdemi része ugyanis erősen frag- mentált, s a java írások mindmáig inkább csak filológiai részletkérdéseket tisztáznak. A szabadkőműves mozgalom története pedig még ma is (vagy talán ma ismét) az irracioná­lis vélekedések ködébe merül el. így sem az nem vált világossá, hogy az 1911 és 1920 kö­zötti évtized Móra személyes gondolkodástörténetében rendkívül jelentős, későbbi széles körű, nagy írói sikereit számos lényeges vonatkozásban megalapozó periódus volt, sem az, hogy mindebben a szabadkőművességgel való találkozás milyen szerepet játszott. A sza­badkőműves évtized így végső soron sejtelmes epizód maradt, amelyet a szétszórtan meg­jelent adatok önmagukban nem voltak képesek a maga jelentőségében megmutatni. Úgy gondolom, már csak ezért is célszerű összefoglalni, s a Móra-pálya összefüggés­rendjébe beállítani a jelenleg hozzáférhető adatokat. Ezzel számos olyan összefüggés megvilágosodik, amely eddig rejtve maradt, s most, föltárulván, további összefüggések fölismerésének kiindulópontja lehet. 2 1911-ben, amikor Móra a Szeged páholy tagja lett, a magyar kulturális élet meglehető­sen bonyolult képletet mutatott. Volt egy nagy, a kiegyezés (1867) teremtette gazdasági föllendülésre alapozott kulturális intézményrendszer, az óvodáktól és elemi iskoláktól az egyetemekig (múzeumokkal, könyvtárakkal, színházakkal stb.), amely együtt a „nemze­ti", vagy ha tetszik, a „hivatalos" kultúra intézményrendszerét alkotta. Ennek fönntartá­sa közületi „kézben" volt, az állam vagy a helyi (pl. városi) önkormányzatok valamelyi­ke tartotta fönn. A lehetőségeket részben a szűkösség határolta be (a pénz a lehetséges feladatokhoz képest soha sem volt elég), részben a kanonikussäg: az intézményrendszer feladatait kijelölő normarendszert az az államilag működtetett kánon képezte, amely még a liberális nacionalizmusból eredt, de - különböző okok miatt - egyre inkább kon­zervatív színezetűvé vált. Az intézményrendszer így egyre kevésbé volt képes megfelelő szinten kielégíteni a folyamatosan jelentkező új igényeket, egyes törekvésekkel pedig ­50

Next

/
Oldalképek
Tartalom