Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Kovács András Ferenc: Kavafiszátiratok (versciklus)
A búskomor faluban A búskomor faluban, ahol dolgozik - hivatalnok és segédraktáros egy kereskedelmi közraktárnál, pedig még annyira fiatal - a búskomor, lepusztult faluban, a sivár közraktárban, ahol csak várja, mindegyre csak várja, hogy múljon már, teljen el valahogy még kettő vagy három hónap, hogy csökkenjen, s lassúdjon meg kissé a munka, s csappanjon meg végre a dolga, és még kettő vagy három hónap is teljen el valahogy, és végre mehessen, utazzon újra a városba, s csaphasson víg murit, hogy végre hozhassa mozgásba önmagát, megrozsdállt csontjait, hogy ismét vesse be magát a városba, ugorjon fejest az életbe, merüljön alá az éjszakák szívébe, újra vad, bizsergő izgalmak, szerelmek pörgessék iramra a nyüzsgő városi éjeken keresztül, szórakozóhelytől szórakozóhelyig, örömök közt, halaszthatatlanul - a búskomor faluban, ahol csak várakozik, vagy éppen unatkozik - ma este szinte már betegen dőlt ágyra, s amíg a szerelemre gondolt, teljes valóját, egész fiatalságát átölelte a testi vágy remegése, teljes valóját, egész, gyönyörű fiatalságát fölgyújtotta az érzéki vágy tüze, teljes valója égett, s lobogó fiatalsága lángba borítva megfeszült a lázas ifjúkor hevének legmaradandóbb lendületében. És álmában eljött az áhított gyönyör, és megtalálja őt: legmélyebb álmában látja, simítja az arcot, rátapad a testre, amelyre vágyott. (1925) Ugyanabban a környezetben A lakóház, a lokálok, a környékbeli kávézók hangulata, a negyedé, amit naponta látok, hol elsétálok, átmegyek, megállók, évről évre. Én teremtettelek, én formáltalak meg, én, az örömben, a fájdalomban: eseményekben teljessé tettelek, annyi történéssel, annyi tűnt dologgal. És te magad lettél számomra örökkön igaz, nagy szerelemmé. (1929) 89
