Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Gobby Fehér Gyula: A pogányok öröksége; Kicsoda lakozik sátorodban; Féltve látom egeidet; A haszontalan venyige
A haszontalan venyige Magunkba mélyedve hallgattunk, mikor a Féllábú lecsapta a kezéből az újságot és a kályhához bicegett. Fát dobott a tűzre, de mindössze egyetlen darabot, mert nagyon spórolós volt, aztán visszaült a székébe. Morgolódott. Blazsek megbökött, én meg a többiek felé intettem. Féllábú minden este magánbeszédet mondott. Ha csönd volt a helyiségben, néha érteni is lehetett a szavait. Én szerettem hallgatni. Nem mindig jó. Mondta a Féllábú maga elé. Talán nem is tudta, hogy hangosan gondolkodik. Van egy határ a gondolatok és a hangos beszéd között, amelyet észrevétlen lépünk át, ha fáradtak vagyunk. Nem mindig jó a meleg. Elkókadnak az emberek. Nem Szibéria. Csakhogy ér- demes-e a fát pazarolni. A haszontalan venyige gyorsabban ég, nagy meleget ad. Ki gyűjti a venyigét fölöslegesen? Sári néni járja az erdőt. A fiai meg Venezuelában. Lóháton nyargalásznak a marhák után. Pénz meg sehol. Nyugdíj sehol. Csak cipelni azt a sok rozsét, hogy ne fázzon az ember. Valamikor akadt ember, aki vágta a fát. Széles pofájú baltája volt, levetette a bekecset, nagy lendületet vett. Messzire hallatszott csattogása. Mikor élesítette a kővel, ütemesen csette- gett a fém. Nyissz meg nyessz. Nyissz meg nyessz. A nyulak féltek az ólban. A nyulak ismerték, mi a balta. Ahogy a friss füvet nyelték, habzsolták, elég volt megvillantani a baltát, már a sarokba szorult fele. Fele nem törődött semmivel, csak a hasával. Mindenütt így van. Legalább fele nem törődik semmivel. Tőlük fenhetik a baltát, tőlük lecsaphatnak, tőlük vihetik a mellettük levőt. Megint elment egy teherautó. Éjjel szállítják az árut. Nem alszanak a sofőrök semmit. Aztán csodálkoznak, honnan az a sok baleset. Éjjel nem láthatnak jól. Ballag valaki az úton fekete ruhában. Nyissz meg nyessz. Meg nem engedett sebességgel vezetett. Mindenki úgy vezet, ahogy tud. A sebesség csábítja az embert. Úgyis fáradt, akkor minek haladjon lassan, mint a csiga. Ki mászkál éjjel az úton? Ki törődik a másikkal? Ki gyűjti a venyigét? Minek a venyige annak, akinek fája van. Sok a szép fa az erdőn, irtják is nagy szorgalommal. Mintha évente új nőne helyette. Több nemzedék öregedett meg, amire olyan sudár tölgy lett belőle. Szinte csábítja a villámot. Körülnőtte a folyondár, ötven tő venyige mászik föl rajta, rigócsaládok, búbos bankák, mohák családja, gombatenyészet, mind magán hordja, mindnek tőle függ az élete. Mégis nekiesnek a baltával. Nem kímélik az életet, mert nem becsülik semmire. Ahogy Kovácsot kérdezte a bíró: Nem ijedt meg, hogy véget vet egy ember életének? Mire Kovács azt felelte, hogy elég éles volt a balta, mitől félt volna. Nyolc évig ült ugyanabban a cellában. Engem háromszor helyeztek át. Minek költöztetnek, hiszen csak fél évem van még hátra, kérdeztem másodszor. Senki mást nem mer egy rablógyilkos mellé helyezni a parancsnok úr. Mondta az őrmester. Én rablógyilkosok mellé való vagyok? Mert olyan békés természetű. Mondta az őrmester. Pedig Kovács csupán fecsegett. Éjjel megálmodta, amit tett, akkor vigasztalni kellett. Törölgettem a köny- nyeit, mint a kisfiamnak. Aki meghalt. Szénnel tüzeltünk akkor. Az asszony 62
