Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Danyi Zoltán: Mindenhol ugyanaz; Az érthetetlenről szól; Mint az áramütés
fel a korábbi kutatások során. A legkülönösebb azonban az az „imaginativ" ábra volt, melyet Kühn a telerajzolt fal szélén vett észre, és először nem tudta, hogy az is a rajzok része-e, vagy csupán véletlenül, a természet páratlanul eredeti tréfájaként került oda, a barlangfalak elmozdulása, a vegyi reakciók, a tektonikus repedések útján, mert ez a rajz meghökkentő módon elütött a többitől; nem az elkészítés technikájában, hiszen az lényegében ugyanaz a technika, a sziklavésés és a sziklafestés kombinálásának a technikája volt, mint a többi rajz esetében, és nem is a kor tekintetében, mert a későbbi fizikai és kémiai elemzések minden kétséget kizáróan azt is kimutatták, hogy a rajzok pontosan egy időben, nagyjából 8000 évvel azelőtt készültek, tehát egyértelműnek látszott, hogy ez a geometriai formákat ábrázoló, döbbenetesen modem benyomást keltő rajz is az állatalakok, a félemberek, a varázslók közé tartozik; ez volt tehát az az igazán nagy szenzáció, amely miatt Hermann Kühn professzor a hírlapok címoldalára került (annak ellenére, hogy szegény Kühn nagyon nem szerette, ha fotózták; viszolygott attól, hogy fényképet készítsenek róla). Az elbűvölő ábra az absztrakt képalkotás első, hihetetlenül korai tárgyi emléke volt, és mint ilyen, számos tudományos kérdést vetett föl, számos addigi elméletet kérdőjelezett meg. Kühn szakértői tanulmánya szerint a hosszanti elrendezésű ábrát az elemző két részre, egy alsóra és egy fölsőre oszthatja. A rajz alsó felén háromszögek, téglalapok, trapézok és romboidok találhatók, sok-sok egymástól párhuzamosan eltolt, hiányos vagy nyitott szerkezetű háromszög, trapéz és romboid, és ami tovább bonyolítja a helyzetet az az, hogy a rajzon a különböző metszéspontok többszörösen keresztezik egymást, mintha több nézőpontot vetítettek volna egymásra az alkotók, széttöredezik a perspektíva, és így a rajznak ez az alsó fele egyfajta belső feszültségről árulkodik, ami az egyetemes kibillentség benyomását kelti a szemlélőben, aki, ha most egy kicsit távolabbra lép, és innen, kicsit messzebbről vet egy pillantást az ábrára, elképedve fedezheti fel, hogy ez az első látásra nagyon bonyolultnak tűnő struktúra, ezek az egymásba gabalyodó geometriai formák ekképpen egy jól kivehető arccá állnak össze, egy érzéstelen, fakó, minden emberitől idegen, merev arccá, melyből egy csúcsára állított háromszög és egy ehhez szintén csúccsal érintkező négyzet vezet át a kép fölső térfeléhez, a fölső térfélen található korong felé törekedve, mondhatni, keservesen. Amíg az alsó rész kizárólag sziklavésettel készült, addig a fölső részen a festés dominál: egy zöldesszürkén kavargó, ritkás füstfel- leg tetején található az a szabályos kör, az a fekete korong, amely felé a négyzet és a háromszög oly reménytelenül ágaskodik. A ritkás fellegből kiemelkedő, tekintélyt parancsoló, méltóságteljes fekete korong egyfajta ijesztő ürességet, egyfajta nyomasztó veszélyeztetettséget sugall, és tovább fokozza a néző szorongását; mert az a fájdalmas hasadtság, ami a kép alsó és fölső térfelét kettészakítja, az a vérző seb, amely a négyszögek és a korong között tátong, az a szomorú törés, amely mindörökre elválasztja őket egymástól, érthetetlen és begyógyíthatatlan és elfogadhatatlan. A rajz tehát, fejezi be Kühn a tanulmányt, minimális eszközökkel, néhány karcolással és festékfolttal, de maximális tartalmakat, szinte ontológiai mélységeket fejez ki. 41
