Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Sáfrány Attila: A posztmodern kísérlet kudarca
Sáfrány Attila A posztmodern kísérlet kudarca A gondolat Természetesen én sem tudom megmondani, hogy mi lesz ennek az újból és újból elsiratott irodalomnak a sorsa, aminek lassan már a nevében sem lehetünk bizonyosak: jugoszláviai, vajdasági vagy délvidéki magyar, s van-e még, vagy már csupán visszaemlékezés valami régen voltra? Egy dologról azonban teljesen meg vagyok győződve: meseszövés, romantikus miszticizálás (a pótolhatatlanságról és a zsenialitásról) úgy beállítani a 90-es évek elejének nagy értelmiségi menekülthullámát, mint ami végleges csapást mért erre az irodalomra. Senki sem pótolhatatlan, és a magyar észpotenciál sem tűnt el erről a tájról egyik napról a másikra. (A kirajzás legföljebb színvonalesést eredményezhetett, de nem egy apokaliptikus végidőt.) A vajdasági magyarság Trianontól kezdődő története során előzőleg már kétszer is elszenvedett egy hasonló mértékű emberveszteséget. Mindkét esetben képes volt szellemileg talpra állni. A háborús időszak ellenére, mivel (a hidak kivételével1) a térséget közvetlenül mégsem érintette a pusztítás, a szellemi megújulás lehetősége mindvégig benne volt a 90-es években is. Az ígéretes próbálkozások ellenére, irodalmi téren legalábbis, az évtized mégis a megújulás kudarctörténetévé lett. Ennek okát viszont nem elsősorban a menekülthullámban kell keresnünk. Egy ehhez kapcsolódó, velünk megesett történetet szeretnék elmesélni, ami remélhetőleg némiképp rávilágít a többi okra is. A történet A történet természetesen az én történetem lesz. A szabadságérzettel kezdődött minden. Nélküle nem lehetne posztmodem kísérletről beszélni. A szabadság a posztmodem éltető levegője. 1995 vége táján, a háborús zaj lecsillapodtával eluralkodott szabadságérzet légkörében hoztuk létre a Táltost, amely már csak nevében és alapgondolatában volt azonos 91-es ősével. Az alapgondolat az egységes kiindulás szétsugárzó tárgyiasulásáról szólt. Ennek jegyében a lap az irodalmi mellett vallási, őstörténeti és humorrovatot tartott fenn állandó jelleggel, megpróbálkozott az építészeti témákkal is foglalkozni, riportokat közölni, egy kultúrfigyelő rovatot bevezetésével is kísérletezett a vége felé. Természetesen a vállalkozás monumentalitása messze meghaladta fiatal szerkesztőinek a tudás- és kapcsolati tőkéjét, nem is beszélve a lap anyagi feltételeiről, ennek ellenére az említett állandósult rovatokkal nagyon gyorsan sikerült egy elfogadható színvonalat elérni. így látatlanul is egybefogó koncepció nélkülinek tűnik az eltérő tárgyköröknek ez a kavalkádja. Ám, amint már mondtam, pontosan ez a (határoltság nélküli) egységes alapelvből szétsugárzó sok-ság volt a rendkívül határozott alapkoncepciója a lapnak. Ez a szerkezet tette (a saját fölfogásom) szerint posztmodemné. Nem láthatok a lelkekbe, 1 Ezt akár metaforikusán is érthetnénk, de akkor ismét a valósággal ellentétest állítanánk. 16
