Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - MAI MAGYAROK MAI MAGYAROKRÓL - Marton László: Levél a Szerkesztőséghez
Márton László Levél a Szerkesztőséghez Tisztelt Szerkesztőség, meghökkenve és némileg elszomorodva olvastam Tandori Dezső személyeskedésektől sem mentes, indulatos szövegét a februári számban (Nem hogy „mi", de hogy mi „nem"). Mindig elkedvetlenítő, ha egy író - hát még egy oly nagy tudású és nagy életművű író, mint Tandori! - nem bízik többé műveiben, hanem valóságos vagy vélt sérelmeitől ösztökélve úgy dönt, hogy maga szolgáltat magának igazságot. Ezt persze bárki megteheti, hiszen ki tilthatná meg, és különben is, mindenkinek vannak sérelmei; mondom, lehetséges, csak éppen kiábrándító. Ennyit mondhatok az írás egészéről; ezenfelül csupán a személyemet érintő részletre kívánok reagálni, arra is csak röviden. Először is: az az írásom, amelyből Tandori az ő mártíriumának - ahogy ő mondja: lelki gulágosdijának, tudati ólomkamráinak - egyik döntő fontosságú stációját véli kiolvashatni (Katharzis helyett tudomásulvétel. Jelenkor, 2003. szeptember), nem Tandoriról szól, hanem Balassa Péterről, aki közeli barátom volt. Visszaemlékezésemben egyetlenegyszer írtam le Tandori nevét, idézve Ba- lassát, aki a régi Mozgó Világ által 1979-ben szervezett siklósi írótalálkozón ezt mondta: „Tandori - ítélet, nem játék". Nem látom be, hogy ezt a mondatot Tan- dorinak miért kellene sérelmeznie. Ha viszont nem ezzel van baja neki (azt mondja: „Rengeteg mindenfélére nem térek ki. Például, hogy mint Márton idézi, Balassa becsült engem [...] Szeretett is, tudom."), akkor nem értem, miért éppen engem nevez ki segédegyenessé. (Azt mondja: „Márton írása nekem nem tény. Csak segédegyenes".) A dolog úgy áll, hogy Balassáról szóló visszaemlékezésem írásakor kisebb gondom is nagyobb volt annál, vajon Tandori ténynek fogja-e tekinteni. Viszont ezúton szeretném őt nyomatékosan felszólítani: soha többé ne hivatkozzék olyan írásomra, amely számára nem tény. Másodszor és végezetül: egész egyszerűen nem igaz, hogy a siklósi írótalálkozón Tandori mellőzése, alászállítása, futottakmégezése zajlott volna, hogy ott és akkor bárki megpróbálta volna kigolyózni a magyar irodalom fősodrából. Ellenkezőleg: minden felszólaló szóba hozta Tandorit, és kivétel nélkül mindenki a felfedezés vagy a megérteni vélés örömével beszélt róla. Annak az állításomnak, illetve az állítás alapjául szolgáló ténynek, miszerint a siklósi találkozó résztvevői ott és akkor találták ki az új magyar prózát, éppenséggel Tandori akkoriban megjelent regényei szolgáltattak lényeges hivatkozási alapot. 127
