Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 5. szám - MAI MAGYAROK MAI MAGYAROKRÓL - Tatár Sándor: Miért/hogyan igen, ha nem, avagy vane kiút a radikalitás csapdájából?

lehetséges ideológiák lejáratottságának közepette a rasszizmusba átcsapó xenofóbia önmagát ismétlő diadalútját, a kisebbrendűségi komplexus fensőbbrendűségi mámorrá való kompenzálását megtestesítő diktátorokat szülő körülmények újratermelődését (Valaki más. id. kiad. 131 k. o.)

10 Sőt átsejlik B.-n A kudarcból ismerős remeteíró, a már a nevével is az erkölcsi hajthatatlanságot sugalló Berg alakja is.

11 Itt azért szóvá teendő bizonyos (zavaró) írói következetlenség. Keserű minden jel szerint hiteles szavú krónikásnak, illetőleg az eseményeknek a puszta írói szavával irányt szabó író-demi- urgosznak fogadja el B.-t a halálát követő történések tekintetében is. Nem világos, hogy akkor miért beszél úgy (évek múlva; már B. darabjának ismeretében!) B. föllelhetetlen regénykéziratáról, mint amelynek ő ugyan szilárdan meg van győződve a (valahai?) létezéséről, ám ez a (valahai?) meglét bizonyíthatatlan, illetőleg miért állítja azt (szintén az 51. oldalon), hogy elvileg továbbra is adva van a regény előkerülésének lehetősége, amikor B. darabjának utolsó jelenetéből (mindkét változatban) világosan kiderül, hogy B. valóban megírta a regényt, ám Judit az ő, azaz a szerző rendelkezését követve elégette a kéziratot (150-151. o. Ráadásul éppen a Keserű által minden jel szerint buzgón gyakorolt referenciális [B.-]olvasás értelmében a darabhoz készült szerzői följegyzés: „A színdarab létalapja [...] egy regény. A mű valósága tehát egy másik mű." [155. o.] is annak bizonyítékaként lenne értelmezendő, hogy a regény valóságosan létezett).

12 Hogy még egy csavar legyen a dologban - azazhogy még látványosabban „kilógjon" a regény szövegtestéből -, Judit mintha valamiféle retrospektív-fiktív levélben foglalná össze részint az (Adám iránti szerelmének kilobbanását, gonddal felépített boldogságvilágának összeomlását magával hozó) „igazság órájának", részint a B.-vel kötött előző (már haldokló) házasságának, részint az Adámmal való viszonyuknak és házasságuknak a történetét; legalábbis szövegének konkrét címzettje van: Adám. Bár biztosan nem tudhatjuk, hogy abból, amit Judit e részben elmond, tartalmazott-e valamit B. darabja (illetve egyáltalán: B. hagyatéka), mégis jogosnak tűnik a feltételezés, hogy nem, más szóval a történet ezen fejezetének az „igazság"- és értelemvadász Keserű soha sem juthat birtokába, noha a Judit tudósította történet részben B. életének, jellemének és tetteinek, részben, illetőleg közvetlenül az ő (Keserű) zsarolásának (amennyiben fölkereste Judit férjét, Adámot) a következménye. Nem csupán, de a B. körül örvénylő történet ezen részének előle való elfedettsége is jelzi, sőt bizonyítja Keserű valóságrekonstruáló illetőleg az egész értelmének fölismerését célzó, elkeseredett-rögeszmés törekvésének kudarcra-ítéltetettségét.

13 Még ha mélyen belé vésődött is a gyermekkorában apjától többször hallott (talán önbüntetően cinikus?) kommentár: „...azért lakhatunk itt, azért van egyáltalán lakásunk, mert az eredeti tulajdonosokat szerencsére kiirtották".

14 Ebben az összefüggésben ismét utalnom kell a 11. jegyzetben szóvá tett következetlenségre. Miért kell Keserűnek holmi nyomokból, indíciumokból következtetnie a buzgón hajszolt regény létezésére, és hogyan zsarolhatja Juditot, hogy kicsikarja tőle a kéziratot, ha egyszer rögtön a hagyaték magához vétele után olvashatta (s minden bizonnyal el is olvasta) B. darabját, amelyből mind a regény (valahai?) létezésének fényére, mind megsemmisíttetésének módjára-törté- netére fény derül? Egyetlen logikailag lehetséges (ám Keserű B.-ről, B. szavának hatalmáról alkotott képével aligha összeegyeztethető) magyarázat adódnék: hogy Keserű azt feltételezné Juditról, hogy ellene szegült a B. által előre megírt forgatókönyvnek: a rá kiosztott szerepből kilépve és B. végakaratát ignorálva mégsem semmisítette meg a kéziratot. (Ez nem is tartható teljességgel lehetetlennek: Judit elbeszélői szólamából megtudjuk, hogy férje, Adám számára sem, sőt a saját maga számára sem volt magától értetődő, hogy volt ereje elégetni a kéziratot [144. o.[, illetőleg, hogy kivárt az utasítás végrehajtásával [uo.], ami legalábbis lebegteti a saját döntésre való jogot formálás, az „engedetlenség" lehetőségét is.) Ha azonban Keserű erre gyanakodna, akkor lehetetlen, hogy ne gyanúsítaná meg vele nyíltan is az egyébként mintegy a közös múltjuk elárulásával vádolt és minden módon sarokba szorítani igyekezett Juditot a kettejük beszélgetése során.

15 Álljon itt illusztrációképpen egy beszédes és remekül megformált részlet a Kaddis végéről: „Ezekben az években ismertem fel életemet, egyfelől mint tényt, másfelől mint szellemi létformát, pontosabban az egy bizonyos túlélést már túl nem élő, túlélni nem akaró, sőt valószínű124