Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - MAI MAGYAROK MAI MAGYAROKRÓL - Tatár Sándor: Miért/hogyan igen, ha nem, avagy vane kiút a radikalitás csapdájából?
(a Sorstalanság [1975], A kudarc [1988], a Kaddis a meg nem született gyermekért [1990] és a Felszámolás [2003]2) mindegyikéből súlyos és beszédes idézetekkel lehetne alátámasztani, hogy az írás, bár Kertész (legnyomatékosabban a Kaddisban) létszükségletének mondja3, nemhogy nem betetőzése a makacs magyarázatkeresésnek, nemhogy nem a („az úgynevezett") valóság abszurditása és az egyes embert bilincsként fogva tartó-le- igázó meghatározottságok fölött aratott szellemi diadal, hanem éppen hogy a saját hatalmát a világra (inkl. saját létünkre) adott magyarázatokban csodálni kívánó szellem tehetetlenségével, elégtelenségével való kíméletlen számvetés. Kertész Imre számára - bármelyik irodalmi alteregóját idézzük is - saját, élethossziglan Auschwitz jegyében álló, a semmi által nem érvénytelenített s nem is érvényteleníthető holokausztot letöröl- hetetlen bélyegként (ám egyben személyre szabott talányként, rejtjelként is) viselő túlélő léte: feladat, („...ha életemet nem csupán a megszületésem önkényes véletlenjét követő további önkényes véletlenek sorozatának kívánom látni, ami az életnek mégiscsak [...] eléggé méltatlan szemlélete volna, hanem inkább a felismerések sorozatának [...], akkor" munkája, az írás során értelmeznie kell ezt a sorsot, a „nyakán maradt" életet, „mert egyedül így van értelme mindannak, ami történt, amit tettem és amit tettek velem, egyedül így van értelme értelmetlen életemnek, még annak is, hogy folytassam, amit elkezdtem, élni és írni, mindegy, melyiket, mindkettőt együtt.— olvassuk a Kad- disban [Bp., 1990. 53 k. o.]4) Ha az írást ilyenformán folytonos magyarázatkeresésnek és az író én egyetlen lehetséges létlegitimációjának fogjuk föl (függetlenül a sikeresélyektől), akkor e tevékenységnek lényege a paradoxon: kockázata tudniillik nem a magyarázatkeresés hiábavalóságában s ennek kényszerű (felismerésében rejlik, hiszen a sikerrel művelt írás eredménye: a megértés magát a feladatot, azaz az életet számolná fel5. Az írás tehát éppen lényegi és eredendő eredménytelensége, sikertelenségre ítél- tetettsége folytán lehet az, aminek Kertész egyik, A kudarc című regényben fellépő „al- teregója" mondja: „Késlekedés. Kibúvó. Kerülgetés [...] - A kegyelem megválasztásának - persze lehetetlen - elodázása." (Bp. 1988. 336. o.6) Ennek fényében Kertész Imre olyan túlélő tehát (boldog, ám egyedül szenvedéssel összeforrott boldogságra képes kőgörgető: Sziszifusz), aki az értelmező szellem, a logosz kudarcából, ennek a kudarcnak a kegyelméből él, s aki ugyanakkor (egyéb lehetőség híján) olyan magasra emelte ennek a logosznak, nemkülönben a mégoly esendő s mégoly könnyen és gyakran igno- rálható morálnak a zászlaját, hogy az ellátszott Berlinbe és Stockholmba, s most már - talán némi túlzással, de - az egész napnyugati világban látszik. Első pillantásra meghökkentőnek hathat az az ellentét is, amely a Kertész saját személyiségéből, tapasztalataiból s a hozzájuk való viszonyából merítve megkonstruált két figura, Köves Gyuri és B. világérzékelése között mutatkozik. A Sorstalanság végén szerzünk tudomást a lágerből visszatért Kövesnek a (sokak által, s nyilván nem véletlenül, még a nevezetes „szeretnék kicsit még élni ebben a szép koncentrációs táborban" mondat, valamint a „természetesen" szó ismétlődő, mondhatni provokatívan megszokásellenes használata által előkészítetten is irritálónak vagy egyenesen megbotránkoztatónak talált) honvágyáról a koncentrációs tábor, a „kék óra" lágeri idillje iránt. Látszólag ellenpontozza ezt a meghökkentő „vallomást", ám valójában inkább logikus korrelátuma az a háború és az 56-os forradalom utáni idegenségérzés, amelyről Kertész másik „irodalmi al- teregója", a Kaddis ban beszélő, a Felszámolásban pedig halála után is intenzíven „élő" és ható B. számol be. Arról olvasunk a Kaddis 96-107. lapján, hogy B.-ben, aki képtelen volt valóságosnak elfogadni, valóságosnak érzékelni a lágerélmények elfojtásán, de legalábbis a szemhatár legperemére való száműzésén alapuló újrakezdés, majd pedig az embereket elérhető javanként, tulajdonról tulajdonra megvásároló-korrumpáló kádári konszolidáció magyar valóságát, hogy tehát B.-ben állandósult az idegenségérzés: a világban tar110
