Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Poszler György: „Rejtélyek” (Törless és [Medve?])
lapoznák. Ahogy az alreálban, körülállva, jobbra-balra egymáshoz lökdösik a fürdőben a bosszankodó, egyensúlyát veszített Medvét. Miután megpróbálták megfélemlíteni. Külön érdemes szólni a kétféle hatalmi „játék" kétféle szituációjáról és logikájáról. Először az Iskoláról.3 Valóban a fizikai és főként pszichikai elviselhetőség határán. A tét az én betörése. Nem a kiépült személyiség felörlése. Inkább a személyiség kiépülésének elvetélése. Ennek eszköze az irgalmatlan szisztéma. Ami iskolai mikroszisztémaként a társadalmi makroszisztémát - ad absurdum vive - modellálja. Benne két ellentétes mozgás. A szisztéma mozgása. Ami arctalanná és személytelenné tesz. És a rezisztencia mozgása. Ami arcot ad és személyiséggé tesz. Vagy legalábbis megadja az arcot, nyerés és a személyiséggé válás lehetőségét. A mozgásokban megjelenik a szisztéma teljes, jól tagolt, szintjeiben elhatárolt rendszere. Az iskolaparancsnok ezredestől lefelé. Talán nem lényeges. De mégsem hagyhatom el. Nagyszerű névadás. Kovách Garibaldi. A vezetéknév csak parányit mozdít az átlagtól felfelé. Nem Kovács, hanem Kovách. Kovácsnak az őrmestert is hívhatják. Kováchnak csak az ezredest. No meg a Garibaldi. Az idegen hangzás hűvös távolságtartás. De sokkal több is annál. Benne sokféle, végképpen meg nem érdemelt, kossuthhos-garibaldis, szabadságharcos-risorgimentós, naivan nosztalgikus reminiszcencia. Tehát az ezredestől a tiszteken és altiszteken át lefelé. Egészen Merényiék terrorista-maffiózó rablóbandájáig. A legfelső szint a szisztéma önépítő-önfenntartó mozgásába nem avatkozik be. Csak a végén, amikor puccsszerűen meg kell védeni a szisztéma higiéniájának látszatát. Csak a közepén, amikor koncepciósper-szerűen meg kell védeni a szisztéma integritásának szilárdságát. Nem avatkozik be. De pontosan megszabja az önépítő-önfenntartó mozgás minden alsóbb szintnek szabad kezet adó kereteit. A mozgás bőrig-csontig, fejet hajtásig- gerincropogtatásig ható hatalmát Schulze altiszt és segítői-végrehajtói, Merényiék gyakorolják. Egyértelmű. Altisztek és kis maffiózók kapca- és bakaszagú, féleurópainak álcázott félbalkáni világa. Altisztek mikrotársadalma. Benne arctalan figurák egyetlen külső vonással jellemzett panoptikuma. A kackiás bajszú Schulze; álmos tekintetű Merényi; balta fejű Homola; vörös hajú Burger; himlőhelyes arcú Varjú. Figyeljük meg: nincs keresztnevük sem. Csupán az önépítő-önfenntartó szisztéma felőrlő mozgásának alig egyéni tett variációi. Keresztnevük csak a személyiségükért harcoló renitenseknek van. Az egyik elbeszélőé, Bothé: Benedek. A másik elbeszélő-főhősé, Medvéé: Gábor. A hallgatag baráté, Szeredyé: Dani. Az arctalanok-névtelenek a rangokat, a szisztéma határait, alosztályait képviselik. Tisztek. Altisztek. Növendékek. Negyedévesek. Régiek. Újoncok. És így - hosszasan - tovább. Közöttük nincs szeretet és gyűlölet. Csak hatalmi érdek és erő. Cinkosság az erőseknél. Megalázottság a gyengéknél. A megalázás lépcsőfokai jól kirajzolódnak. Elveszik Formes bakancsát. Megpofozzák Eynattent. Megverik Medvét. Megtapossák Kalugyerszkyt. Végül kirabolják, lelkileg-testileg megtörik, koncepciós per áldozatává teszik Öttevényit. Ez a mélypont. Megalázók és megalázottak közös bűne. Mindenki ellene hazudik. Mindenki elfordul tőle. Később sem emlegetik. Csak Jaks lesz ezután félnéma. Mert a mélyponton ő is megtagadta. Noha éppen érte lázadt fel egyedül. Az ellenmozgásokban megjelenik a szisztéma lassú, lépcsőkre bontott, öntudatlanul kibontakozó fellazítása. Az ellenmozgás a szisztéma fellazítására irányul. De az igazi tét az individuum elnyerése. A vágyak-érzelmek síkján indul. Medve sírásában és álmában. A takaró alá rejtett arcban. A Trieszti öböl messzi fényeiben. A rejtelmes lovas szűkszavú életparancsában. Persze rövid életű, önként beszüntetett szökésében is. Meg amikor világdrámát írnak és rajzolnak Bothtal. És amikor Szeredy magányosan hegedül. Észrevétlenül-hirte39
