Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Tóth Tibor: Arany János és a stressz
A szerkesztőségihez hasonló stresszt vált ki belőle a minisztériumi állás elvállalása. Még arra is gondol ekkor, hogy a családjával együtt felköltözik a fővárosba. A bizonytalanságot, a vívódást mutatja azonban, hogy nem teszi meg. A korszak legsúlyosabb stressorja a szabadságharc bukása. Aranyban is, mint minden hazafiban, a világ dőlt össze. A keserűséget évekig hordozta. Jól mutatják ezt az ekkor írt művek. Nincs szándékunkban verseket elemezni, de ki kell térnünk a Leteszem a lantot című költeményre. Ennek első versszakában ezt mondja a költő: „Leteszem a lantot. Nyugodjék. Tőlem ne várjon senki dalt, Nem az vagyok, ki voltam egykor, Belőlem a jobb rész kihalt." Az elhallgatás nem következett be, de a gondolat, a versírás abbahagyása jelzés értékű: majd be fog következni később. Az első korszak másik nagy stresszingere Petőfi Sándor halála. Hogyan dolgozza fel ezt Arany? Úgy, hogy védekezésként a költő barát éveken át megjelenik verseiben („Függ lantja fűzfa gallyán", „bujdosik födetlen földeken", „Emléke sír a lanton még"), összefoglalva az Emlényekben mondja ki, mit érez. Most már folyamatosan érik őt a stressorok: elveszti állását, lakását, családja jövője bizonytalanná válik. Ezek ellen a hatások ellen védekezik akkor, amikor elköltözik Nagyszalontáról. 3.2. Nagykőrös eleinte az újdonság varázsával hatott Aranyra. Lekötötték a teendők is: lakást kellett keresnie, bútort vásárolt, és persze tanított is. Aztán egy idő után olyan hang jelenik meg a levelekben, amelyben együtt szól a Nagyszalonta utáni vágyakozás és a Kőrös iránti ellenszenv. Sógorának így ír egy hónappal megérkezésük után: „Sok baj van itt, öcsém, amit előre nem láttunk, s nem tudtunk, úgyhogy, ha a megtörténtet meg nem történtté lehetne tenni, nem volnék én nagykőrösi tanár, hanem szalontai - semmi sem".5 Fél évvel később: „...én most is inkább szeretnék fáskertembe vagy hozzátok, mint az itteni föl- és algimnáziumba sétálgatni".6 Az idegenkedés egyik oka az itteni drágaság. Szilágyi Istvánnak ezt írja 1853 februárjában: „Itt vagyok tehát az alföld egyik Kánaánjában, hol az ember hatodfélszáz forint fizetés mellett meghalhat éhen, oly nagy a drágaság a főváros közelléte miatt".7 Az is nagyon bántotta Aranyt, hogy a város társadalma nem fogadta be. így fakad ki Ercsey Sándornak: „Ügyvéd, mérnök etc. itt nem úr, csak polgár. A professzort már úrnak is eltűrik, de éreztetik vele, hogy tolerancia alatt van".8 Hogyne bántaná ez Aranyt, mikor tudja, hogy többet ér náluk! A legnagyobb stresszt a sok dolgozat javítása jelentette. Nem véletlenül írta Tompának a következőket: „Valami 120-140 darab ficamodott észjárású dolgozatot minden két hétben az utolsó betűig átnézni, az utolsó akcentusig kijavítani nem is oly mulatságos dolog, - s ha egyre-másra 1/4 órát számítok is darabjára (ami bőven felmegy), mégis 25-30 órámat vesz igénybe, mihez a leckeórákat hozzáadva, ami magamnak marad, bizony pihenésre is elkél" ,9 ■* Levél Ercsey Sándornak (1851. november 12.) AJÖM XVI, 6 Levél Ercsey Sándornak (1852. február 28.) AJÖM XVI. ^ Levél Szilágyi Istvánnak (1853. február 5.) AJÖM XVI. ® Levél Ercsey Sándornak (1857. március 12.) AJÖM XVI. 9 Levél Tompa Mihálynak (1858. november 28.) AJÖM XVI. 113
