Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Vasy Géza: Az írás megmarad

halok, akkor miért kellett élnem?", „miként lehet az ember tökéletes, ha tudja, hogy meg kell halnia?"

Meditációi során ilyen következtetésekre jut: a legnagyobb boldogság egyedül élni. Minél kisebb a kapcsolat az emberekkel, annál nagyobb a szabadságfok. Messzire ment tőlünk az Isten. A világ csak ismétlődik. Az ember nem tudja a jót választani. Nem biztos, hogy nélkülözhetetlenek vagyunk az Isten számára.

Fábián Kristófot életformájának bizonytalansága, tétova keresése teszi nyitottá Kászo- ni gondolatai iránt. Felidéződik az is, hogy Kristóf gyerekkorában egyértelműen hívő volt, Kászoni pedig már akkor is kereső-kételkedő ember. De legalább ennyire fontos az apa sorsának alakulása és az itáliai utazás is.

Kristóf - akinek a neve Krisztust hordozót jelent - a reprodukciót látja meg előbb a padláson. A megviselt, poros képeslapot Kászoni kérése ellenére nem dobta el, de magával se vitte a városba. E kép miatt ment el Torcellóba is, hogy lássa az eredetit, s e kép alapján ismerte fel - Kászonival együtt - a látomásban közeledő öt idegen élén Jézust. Kászoni rációt és képzeletet mintáz egymásra - miként a regény egésze is. Azt mondja Kristófnak, hogy „Torcellóban láttál hasonlót, minden Jézus-festmény közül ez a legvalószínűbb Jézus, nézd az arcát, titkokat sejtő tekintetét, azért képzeljük mind a ketten, hogy ő az".

Kászoni a halálról szeretne valami lényegeset megtudni, de az elbeszélő által következetesen Jézusnak nevezett alak elutasító: „A halálról pedig ne kérdezz semmit." Az öregember végül fellázad, s egy másik, egy bosszúálló Isten eljövetelét kiáltja a távozók után.

Isten, Jézus, hit, kétely

A regényben nem minden szereplő vallással való kapcsolata mutatkozik meg. Kászoni keresése és lázadása a figura legfőbb jellemzője, a mű meghatározó vonása. Fábián Andrásné hagyományosan a hitben él. Ezért küldi ministrálni a fiát, imádkozni az apa hazatéréséért, s ezért támad dühöd ten a férjére, amikor az kiveszi a fiút a hitoktatásról. Fábián András hite csak haláltusájában mutatkozik meg: „azt hittem, hogy az Istenben élek, és most sehol sincs". Ravatalánál pedig megállapítják róla, hogy a katolikus és a református vallást egyaránt becsülte.

Kristóf gyerekkori hite nyilvánvalóan mélyen beivódott, de sok feledtető réteg rakódott rá. Ám a hitetlen európai sem feledheti a kereszténységet, s a Krisztus-képpel és képzettel való találkozás a tékozló fiúhoz teszi hasonlatossá Kristófot, aki visszatér szülei házába, a valóságos élmények mellett találkozik a képzetessel, végül ő maga is elő tudja idézni azokat, vagyis tudatvilágának részévé avatódik a halott apával való találkozás.

Jézus kétszer jelenik meg a regényben. Előbb az apokrifként értelmezhető 4. fejezetben, majd az ezt is felidéző zárófejezetben. A ljapernaumi katonának a következőket mondja a kivégzése előtt álló Jézus: „Te is Isten fia vagy (...) Az Istennek is emberi alakja van, s ahány ember él a földön, az mind az Isten alakját vette fel. Mint én is... (...) Sokszor azt hiszem, hogy tényleg az Isten fia vagyok. Sokszor meg azt, hogy nem, csak egy ember Galileából, mint te is..." Végső üzenete pedig az, hogy a szabadsághoz csak a halálban juthat el az ember, de: élni kell.

A zárófejezet Jézusa így szól Kászonihoz: „Igazság? Miről beszélsz? Csak kitaláltatok engem, hogyan tudnék én bármit is mondani. A részetek vagyok, a ti szellemetek egy darabja vagyok..." Majd így folytatja: „Kérdezhetsz, de válaszaim, akár a te válaszaid, tudásom, akár a te tudásod, képességem, akár a tiéd... / - Miért?! - kiáltott fel Kászoni. / - Mert Isten nem árul el semmit a terveiből. Ha elárulná a terveit, az emberiség elpusz72