Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)
- Gyújts rá - kínálta.- Tudod, hogy távoli rokonok vagyunk? - kezdte az ismeretlen férfi. Fábián meg sem nézhette jobban az arcát az udvari villany idevetődő gyér fényében.- Tudom - hagyta rá Fábián. Hallották a kántort, elmondott két sort, a virrasztók elénekelték, majd újabb két sort, így folytatva az énekek hosszú során át. Kedves halott, itt a válás órája, vár a temető, vár csendes nyughelyed, oh, jöjj, hajtsd hát végálomra a fejed, égi békét, áldást az úr küld rája, boldoggá, édessé teszi álmod.- Hallom, hogy hazajössz anyádhoz - szólalt meg újra az ismeretlen rokon. - Ajánlanék neked valamit. Egy jó állást, egy príma állást...- Igen... - gondolkodott el Kristóf.- Neked való állás. Ha szereted a szabadságot, ha szeretsz a magad ura lenni. Akkor kezded a munkát, amikor akarod...- Mindegy - szólt közbe Fábián.- Ha mindegy, akkor jó - nyugtázta a rokon. Fábián várta a folytatást.- Hát szóval, ügynöknek. Erről lenne szó. Ismerek itt egy embert, társ kell neki, olyasféle ember, mint amilyen te vagy, tanult ember... Nem bírja a munkát egyedül.- Mit kellene csinálnom? - érdeklődött Fábián.- Járnád a falvakat, ugyebár a kocsiddal... Kisiparosok, kisebb üzemek áruit adnád el, nálad megrendelnék, te összesítenéd, hogy miből mennyi kell... Ablak, ajtó, színes üveg, szép kilincsek, ablakroló, ez most a nagy bolt. Meg azután mást is, pulóvert, bőrcsizmát, falvédőt, csillárt... Szóval jönne a pénz is, a munka se lenne rossz, neked csak fel kell venni a megrendelést, küldenéd a leveleket, az árut meg majd hozzák... Na, mit szólsz hozzá? Szabad lennél, mint a madár, és jó kis pénzed lenne... Intézzem akkor?- Most még nem, nem tudom, majd szólok, ha döntöttem.- Rendben van - bólogatott egyetértőén a rokon. Amikor Kristóf visszament halott apja mellé, az előszobaajtónál még mindig ott állt Jeszenák és mereven nézte a szemközti falat. * A temetésen surrogtak, zörögtek a koszorúk. Erős, nagydarab emberek vitték a koporsót. A kántor a pap mellett állt, újabb és újabb énekeket kezdett el. Kristin Máté ült a gyászkocsi bakján, ostomyelén fekete szalagot lobogtatott a nyári szellő. Már le akarták engedni a koporsót, amikor a sírok közt bukdácsolva feltűnt Káldor János. Egyik kezében kis bőröndöt szorongatott.- Álljanak meg! Álljanak meg! - szaladt feléjük szabad kezével hadonászva. 63
