Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)
Fábián nem válaszolt, Kászoninak úgy tűnt, hogy nem is hallott semmit abból, ami eddig elhangzott.- Miért nem figyelsz? Min gondolkodói most is? - kérdezte Kászoni. - Ennél fontosabb beszélgetést úgysem hallhatsz - győzködte Kászoni.- Azt mondják, hogy maga találta ki őket... - válaszolt Kristóf.- Nem igaz, nem én találtam ki őket! Nem igaz. Nézz csak rájuk, mintha kivégzés előtt lennének, félnek tőlem, legszívesebben elmenekülnének, ha nem szégyellnék magukat... - mosolygott fölényesen.- Nem félünk tőled - szólt közbe Jézus. - De mennünk kell...- És a kérdéseim, a halálról, mit tudtok mondani? - erősködött Kászoni.- Mennünk kell - ismételte Jézus. - Többet nem mondhatunk...- De igen - jutott eszébe valami Kászoninak. - De igen... Eli! Eli! Lama Sabak- tani! Én Istenem! Én Istenem! Miért hagytál el engemet! Ezt te mondtad Jézus, ezt mondtad a keresztfán, te, aki az Isten fia vagy, ezt nem tagadhatod le... - erősödött fel Kászoni hangja. Az idegenek sietve indultak el, nem néztek hátra, úgy hagyták ott Kászonit és Fábián Kristófot. Jézus még visszakiáltott:- Ilyet én nem mondtam! Hazugságot terjesztenek rólam! Ne higgyél a hazugságoknak, a hitetleneknek, az ellenségeimnek... Az idegenek már jól távolodtak, amikor Kászoni, kétségbeesve, erejének utolsó megfeszítésével, a rémülettől meggörnyedve utánuk ordította:- Megfizettek ti még ezért! Eljön majd egy másik isten, el fog jönni! Megfejti majd a titkot! Megmutatja majd az embernek, hogy mit kellett volna tennie, hogy hogyan kellett volna ellenetek fellázadni...! Bosszút áll majd az ismeretlen isten minden emberért, mert tudhatjátok, hogy nincs a földön olyan titok, amely egyszer napvilágra ne kerülne, és nincs a földön olyan becstelenség, amelyet meg ne bosszulnának...! Az éles fényfoltok elsiklottak a gabonatábla fölött. Az idegenek távoztával tisztává, felhőtlenné vált az ég, és az idő múlásától elnehezedve, egyetlen nagy tömbként zuhant lejjebb és lejjebb. A gabonatábla fölött a fák koronájának a magasságában ellenséges fekete, kiszámíthatatlanul kapálódzó, ismeretlen eredetű foltok támadtak és semmisültek meg; mintha egy nagy tűzhányó füstjében jelent volna meg az este. * A virrasztók az előszobában ültek a hosszú padokon. Néhányan az udvaron is ácsorogtak. Megjelent Kristin Máté is. Belépett a szobába, megállt a koporsó végénél. A ravatalnál Fábiánná mellett, a rokonok között ott látta az öreg Kászonit is. Kilépve a halott mellől, helyet szorítottak neki a lócán az előszobában. A sapkáját a térdére tette és várt.- Akkor a te lovaid viszik ki Andrást - mondta lassan Szabó János.- Az enyémek - bólintott Kristin Máté. A virrasztók az üvegajtón át jól látták a koporsó mellett üldögélő rokonokat. Megnézte a halottat az öreg Jakab, a szomszéd is. 61
