Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)
- Nézz oda, a domb mögött emelkednek a fejek... Egy, kettő, három, négy, öt... Nincsenek többen... Öten jönnek... Most te is azt fogod látni, amit én - Kászoni ideges volt, türelmetlen és elszánt. - Nagyon sajnálom, hogy nem én haltam meg. Hogy apádnak kellett meghalni ahhoz, hogy bekövetkezzen... De mindegy, igenis, mondom neked, hogy mindegy, az igazság kell az embernek. Az apád hamar meghalt, már kezdte megérteni, hogy mi is az élet. Aztán meghalt, de mi még itt vagyunk, és helyette is elvégezzük a munkát... Miért nézel úgy rám? Igenis kezdte megérteni, hogy milyen az élet. Fenyőfákat ültetett a háza elé, mert tudta, hogy mennyire esetlen és múlandó minden...- Azért ültette? - Fábián nem hitte el Kászoni magyarázatát.- Pontosan nem tudom, hogy miért ültette. Erről nem beszélt. Ez volt az ő titka. Hogy mi volt a hallgatása mögött? Jó lett volna tudni. Sokszor csinálnak olyasmit az emberek, amit az ember gyártotta fogalmakkal nem lehet kifejezni. A gabonatáblában keskeny kis ösvények vezettek. Két kis párhuzamos, alig észrevehető, lábnyi széles ösvényen jött az öt férfi. Kászoni várta őket, majd meggondolta magát, elindult feléjük. Mellette ott lépegetett Fábián Kristóf is.- Csak kérdezz nyugodtan, bátran - mondta Kászoni, közben vakító, éles sugarak söpörtek végig újra és újra a kalászmező fölött.- Ismerem ezt az arcot - mondta Fábián az elöl lépegető idegenről.- Hogyne ismernéd, nemrég láttad - válaszolt Kászoni. - Torcellóban láttál hasonlót, minden Jézus-festmény közül ez a legvalószínűbb Jézus, nézd az arcát, titkokat sejtő tekintetét, azért képzeljük mind a ketten, hogy ő az.- Azért - mondta Fábián. Az idegenek egyforma ruhát hordtak, kék és barna palástot, a vállukon és a fejükön fehér, piros és kék virágokból font koszorú virított.- Újra eljöttél a földre, mert Isten szereti az embereket, s hogy szeretetének jelét adja, újra elküldött a földre. Az Isten tehát hűséges a teremtéshez! Te vagy hát Jézus, akit Torcellóban, azon a kis szigeten, oly pontosan lefestettek. Kérdéseim vannak hozzád. Az első idegen, akit Jézusnak néztek, megállt.- Az embereknek szükségük van az igazságra... - kezdte Kászoni.- Igazság? Miről beszélsz? Csak kitaláltatok engem, hogyan tudnék én bármit is mondani. A részetek vagyok, a ti szellemetek egy darabja vagyok... - szólalt meg egyenletes, kimért, ünnepélyes hangon a férfi.- Nem igaz. Mert ha az én szellememet az Isten irányítja, akkor te az Isten része vagy, az Isten szellemének a része vagy... - érvelt Kászoni.- Rendben van. Kérdezhetsz, de válaszaim, akár a te válaszaid, tudásom, akár a te tudásod, képességem, akár a tiéd...- Miért?! - kiáltott fel Kászoni.- Mert Isten nem árul el semmit a terveiből. Ha elárulná a terveit, az emberiség elpusztulna... 58
