Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)

jelentős nem történik vele, a világ valóban olyan közömbös, ahogyan Kászoni mondja. És mégis: legalább három helyen szeretne lenni, a városi lakásában, a presszóban, Bettinél, s a szobájukban, az anyjával szemben ülni, semmiségekről beszélgetni vele, hallgatni a kettejük közös csendjét, aztán csak lassan, tapintato­san eljutni az apjáig, nagy szünetekkel, mert az anyja mozdulatait is érti, azt is, hogy miről számol be szívesen és miről nem, mit hallgat el, s mi az, amiről rész­letesen és szívesen beszél. Közben kinézne a fenyőfákra; a nyitott ajtón át behal­latszik a hátsó udvarból a kakas kukorékolása. Az anyja megint hívná haza, dol­gozzon a faluban, akármilyen könnyű munkát. Ha majd visszajön abból a külföl­di országból, jöjjön haza. A szomszéd fia is elment, egy napig oda is volt, mert­hogy parancsoltak neki a gyárban! Jól emlékezett, hányszor elmondta neki az anyja, egy napnál nem maradt tovább, mert küldték az öreg Jakab unokáját ide, oda, ő meg földhöz vágta a kalapját, bedobálta a táskájába a holmiját és hazajött, merthogy ő nem szereti, ha parancsolnak neki, nincs ő ehhez hozzászokva. Most meg itthon van, meg is hízott. Az az élet rendje, magyarázta az öreg Jakab uno­kája, hogy ott is haljon meg az ember, ahol született. Mégiscsak az a jó, ha az em­ber a saját maga ura. Most aztán meg itthon van, dolgozik a ház körül, van egy kis szőlő is. Itt is, meg ott is kap valami munkát, egy egész utcában ő ásta fel a kiskerteket, de azt mondja, hogy ilyen boldog még sosem volt. Lehet, hogy egy­szer majd elvállal valami hosszabb ideig tartó munkát is, de egyáltalán nem biz­tos. Azt azért kiköti, hogy neki ne parancsoljanak, tud ő parancsolni magának. Erről beszél majd az anyja, ha hazamegy. Újra és újra elmondja, az öreg Jakab unokájának az esete lesz az érve, és lehet, hogy másról is szót ejt majd. Talán az apjáról. Talán valami másról. Talán kiderül az apja szomorúságának az oka is. Talán titkolnak előtte valamit. De mi titkuk lehet az ő szüleinek? Ha valami történt volna, Kászoni biztosan említené. * Ott ment előtte Kászoni Béla, s mellette szorosan Bacskó Bandi. Egy fasorhoz értek, Bacskó Bandi kertje végénél álltak meg.- Nem tudok aludni - mondta rekedten Kászoninak Bacskó Bandi. Kászoni kérdően nézett rá.- Amióta arról beszél nekem, rosszakat álmodok. És aludni sem tudok rende­sen - erősí tgette Bacskó Bandi. Lelépett a keskeny kis árokba, lehajolt, kezével elkotorta a fűcsomókat: alat­tuk finomra ácsolt keresztet látott Fábián Kristóf. Bacskó Bandi felemelte a keresztet.- Látod - mutatta Kászoni Fábián Kristófnak -, íme, az emberiség legcsodá­latosabb jelképe. A régi időkben, az isteneknek sok jelképet állítottak, mind­egyik jelkép zárt, többnyire kerek formájú volt. A kereszténység megteremtette a maga jelképét. Nézd meg jól, ez a kereszt a világ minden tája felé nyitva van, minden irányba, láthatod, belefér a végtelen világ... Kászoni megsimogatta a keresztet, aztán elfordult. Fábián nem vett tudomást róla, hogy az öreg lezárta a beszélgetést, átlépett a kereszten és megállt Kászoni mellett. 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom